Krónika
Ma van a pedagógusnap: köszöntsük hát őket!
Rétvári Bence: Köszönet illeti a pedagógusokat
Magyarországon 1952 júniusa óta köszöntik a pedagógusokat, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket.
Pénteken a fővárosban tartott ünnepségen Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter és Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár az oktatási-nevelési területen végzett kiemelkedő munkáért járó Eötvös József- és Apáczai Csere János-díjat, a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkáért járó Szent-Györgyi Albert-díjat, a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért odaítélhető Brunszvik Teréz-díjat, valamint a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László-díjat nyújtott át.
Kásler Miklós ünnepi beszédében a pedagógusokat méltatva kiemelte: ők tanítványaik példaképei, akik életükkel, emberségükkel, ismereteikkel ápolják és gondozzák az ifjúság "világra csodálkozó elméjét", valamint építik identitásuk pilléreit, hogy biztos hátterük legyen, ha nehézségekbe ütköznek.
Köszönet illeti az összes, 170 ezer magyar pedagógust, aki napról napra a diákokkal foglalkozik, és segít abban, hogy Magyarország a jövőben sikeresebb, boldogabb legyen - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára június első vasárnapján, a pedagógusnapon Budapesten tartott sajtótájékoztatón.Rétvári Bence elmondta: a kormány biztosítja őket arról, hogy munkájukat támogatni, anyagi és erkölcsi megbecsültségüket pedig növelni fogja az elkövetkezendő években.
Kiemelte, jelenleg 550 milliárd forinttal többet fordítanak az oktatásra, mint 2010-ben. Két ciklus alatt a bruttó hazai termék (GDP) 1,5 százalékával sikerült növelni ezeket a kiadásokat, így ma a GDP 5,2 százalékát az oktatás kapja, ami magasabb, mint az Európai Unió 28 tagállamában mért 4,9 százalékos átlag - közölte.
Bízni lehet abban is, hogy Magyarországot illetően csökkenni fog a nyugati és keleti tagállamok között tapasztalható bér- és életszínvonalbeli különbség - vélekedett az államtitkár.
Elmondta: több minden bizonyítja, hogy az elmúlt években sikerült növelni a pedagóguspálya presztízsét. Egyrészt a pedagógusok 50 százalékos béremelése, amelynek köszönhetően vonzóbbá vált ez a hivatás, hiszen jóval többen jelentkeznek tanárnak. Ez biztosítéka annak, hogy a jövőben jobb képességű fiatalok választják majd a pedagóguskarriert, és így értékesebb tudást adnak majd át, és színvonalasabb lesz a nevelés - fogalmazott.
Sok szempontból meg is újult az oktatás - jelentette ki Rétvári Bence, aki közölte, az elmúlt években a politikai csatározások gyakran elfedték, mekkora előrelépés történt.
Óriási digitális átállás zajlik a köznevelésben - hangoztatta, és egyre több iskola rendelkezik elegendő laptoppal, asztali számítógéppel, projektorral és egyéb technikai eszközzel. Ezek forradalmasítani tudják a pedagógiai munkát, élményszerűbbé, átélhetőbbé tehetik az órákat - vélekedett.
Az államtitkár köszönetet mondott azoknak, akik időt és energiát szántak továbbképzésükre azért, hogy a digitális eszközökkel neveljék a gyermekeket.
Szintén nagy sikernek nevezte, hogy sokan átléptek a pedagógus II. fokozatba. Úgy fogalmazott, hogy ők jobban átgondolták, mit és hogyan érdemes tanítani, ami a következő nemzedék javára válik. Ez a 40 ezer pedagógus 30-35 ezer forinttal magasabb fizetést kap - jegyezte meg.
Rétvári Bence arról is beszélt, hogy soha nem látott mértékű iskolafelújítási program indult részben EU-s, részben belföldi forrásokból. Nemcsak új intézmények épülnek, hanem a már meglévők is korszerűsödnek - tette hozzá.
Több mint 500 iskolában kezdték meg a munkálatokat, amelyek remélhetőleg egy-két éven belül befejeződnek, a programra 80 milliárd plusz 30 milliárd forintot fordítanak - közölte az államtitkár.