Krónika
Lövöldözés volt az amerikai Aurorában
Ismét fellángolt a vita a fegyvertartásról
Az NBC televízió értesülései szerint az elkövetőt a lövöldözés reggelén elbocsátották a munkahelyéről, feltehetően ez motiválta tettét. Az első lövések utáni percekben kivonuló rendőrök közül öten megsebesültek, őket kórházban ápolják – a jelentések szerint állapotuk stabil –, egy hatodik rendőr pedig könnyebb sérülést szenvedett. Donald Trump elnök – akit Sarah Huckabee Sanders szóvivő korábbi bejelentése szerint azonnal tájékoztattak a történtekről – Twitter-bejegyzésben fejezte ki együttérzését az áldozatoknak és családtagjaiknak. „Amerika veletek van” – írta az elnök és egyúttal megköszönte a rendőrök áldozatos munkáját. Az újabb tragikus eset nyomán ismét aktivizálódott a fegyverviselést ellenzők tábora. Felháborodásának adott hangot és a fegyvereladások korlátozását és szigorítását követelte több amerikai politikus is, köztük Gabby Giffords, aki korábban maga is lövöldözés áldozata volt, illetve Richard Durbin illinois-i demokrata párti szenátor.