Krónika

Lezuhant egy orosz utasszállító Egyiptom felett

Az Iszlám Állam közölte, fegyveresei lőtték le a gépet, Moszkva nem tartja hitelesnek az állítást

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet. Nincs jele annak, hogy lelőtték volna az orosz repülőgépet - közölték Kairóban szombaton reggel egyiptomi biztonsági források, miután lezuhant egy Egyiptomból Oroszországba tartógép 212 utassal és hét főnyi személyzettel a fedélzetén. Zömmel orosz turisták utaztak rajta - köztük 17 gyerek - Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra. A gép teljesen megsemmisült, feltehetőleg a rajta tartózkodók túlnyomó többsége meghalt - jelentették egyiptomi és orosz források. Több légitársaság elkerüli a légifolyosót, ahol a gép lezuhant.

Egyetlen túlélője sincs a légi katasztrófának - közölték egyiptomi illetékesek. Az egyiptomi kormány közleményben bejelentette, hogy 214 orosz és három ukrán utas tartózkodott a gépen.

Az Iszlám Állam állítja: lelőtte a gépet, Moszkva kételkedik
Az Iszlám Állam egyiptomi szárnya Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a lezuhant gépet.
Az Iszlám Állam félhivatalos hírügynökségeként működő Aamaq honlapon is közzétett hírben a dzsihadista szervezet vállalta a felelősséget az orosz utasszállító lezuhanásáért.
"Az Iszlám Állam harcosai képesek voltak lelőni a Sínai-tartományban egy orosz repülőgépet, amely több mint 200 orosz keresztes lovagot szállított. Valamennyien meghaltak" - olvasható a Twitter-üzenetben, amely azt jelzi, hogy a támadás Oroszország szíriai beavatkozásának megtorlása volt.
Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter szerint nem hiteles a bejelentés. "Megjelentek különféle információk arról, hogy a Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó orosz utasszállító repülőgép szerencsétleségét terroristák által kilőtt légelhárító rakéta okozta volna. Ezt az információt nem tartjuk hitelesnek" - mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy a katasztrófa térségében már dolgoznak a szakértők. "Ezenkívül a közeljövőben nemzetközi bizottság kezdi meg munkáját, amely az összes összegyűjtött anyag és az összes létező információ  alapos elemzése alapján meg fogja állapítani a tragédia okait" - tette hozzá Szokolov.  

Az al-Dzsazíra arab hírtévé egyiptomi biztonsági forrásokból úgy értesült, hogy megtalálták a gép repülési adatait rögzítő fekete dobozt.
Az egyiptomi illetékesek abból indulnak ki a katasztrófa vizsgálata során, hogy műszaki probléma okozta a szerencsétlenséget.

A Kogalymavia légitársaság 9268-as számú járata egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le, a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén. A mentést az is akadályozza, hogy most ott rosszak az időjárási körülmények - közölte egy egyiptomi biztonsági tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva. 

Seríf Iszmáíl egyiptomi kormányfő válságtanácskozást hívott össze minisztereivel, és közleményt adott ki, miszerint "a hadsereg repülőgépei megtalálták a lezuhant gép roncsait hegyvidéki területen. Negyvenöt mentőautót vezényeltek a helyszínre a túlélők és a halálos áldozatok elszállítására".
A TASZSZ hírügynökség kairói repülőtéri forrásokat idéz, amelyek szerint mielőtt az Airbus A-321 típusú repülőgép eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. Ezután teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor 9000 méter magasan repült.
Egyiptomi biztonsági források szerint nincs jele annak, hogy lelőtték volna az orosz utasszállító repülőgépet, de a katasztrófa okát nem tudják. Bizottság alakult ennek kivizsgálására - mondta az egyiptomi kormány egyik illetékese az al-Arabíja tévének nyilatkozva.

Putyin elrendelte mentőalakulat helyszínre küldését
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte egy mentőalakulat küldését a Sínai-félszigetre - jelentette be a Kreml.
A mentőalakulat küldése Vlagyimir Pucsovnak, a rendkívüli helyzetek minisztériuma vezetőjének a feladata az egyiptomi hatóságokkal való együttműködésben. Előtte Putyin megbízta Dmitrij Medvegyev miniszterelnököt, hogy a katasztrófa kivizsgálására alakítson állami bizottságot. Az orosz hírügynökségek jelentése szerint Makszim Szokolov közlekedési miniszter is a katasztrófa helyszínére utazik.  
Putyin részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és arra kérte a kormányt, hogy "nyújtson nekik segítséget". November 1-jét nemzeti gyásznappá nyilvánította az elnök.
Az orosz operatív stáb bejelentette, hogy már a nap folyamán megkezdhetik az utasok hozzátartozóinak a katasztrófa helyszínére való szállítását. A szentpétervári Pulkovo repülőtéren, ahová a járatot dél körül várták, orvosok, pszichológusok segítenek a hozzátartozóknak a történtek feldolgozásában. 

A Sínai-félsziget északi része az Iszlám Állam (IÁ) helyi ága fellegvárának számít. A dzsihadista milícia tavaly októberben végrehajtott, több mint harminc katona halálát okozó egyik merénylete óta a térséget az egyiptomi hatóságok katonai övezetté nyilvánították. Júniusban az IÁ egyiptomi szárnyának fegyveresei rakétákat lőttek ki az ENSZ-békefenntartó missziója által használt egyik repülőtérre a Sínai-félszigeten.
Vlagyimir Putyin orosz elnök megbízta Dmitrij Medvegyev miniszterelnököt, hogy a katasztrófa kivizsgálására alakítson állami bizottságot.
A TASZSZ orosz hírügynökség az Airfleets.net szakportál adatai alapján kiderítette, hogy a lezuhant repülőgép több mint 18 éves volt. Az 1993 óta működő Kogalymavia (rövidítve Kolavia) légitársaságnak a szibériai Tyumenyben van a székhelye, az európai térségben a moszkvai Domogyedovo nemzetközi repülőtéren. A légitársaság leginkább nemzetközi charterjáratokat működtet főbb turisztikai célállomásokra. A szombaton lezuhant A-321 típusú repülőgépet 2012-ben vásárolta.
Az orosz hírügynökség adati szerint az Airbus ezen típusú repülőgépei közül a szombati légi szerencsétlenség előtt 13 szenvedett katasztrófát 1988-as forgalomba állításuk óta. Ezekben 1101 ember vesztette életét.

Magyar részvétnyilvánítás
Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Oroszországi Föderáció elnökének a Sínai-félszigeten szombaton történt repülőgép-szerencsétlenség miatt.
 Az orosz elnöknek címzett levelében Áder János azt írta: mély megrendüléssel értesült arról a szerencsétlenségről, amely szombaton reggel egy orosz légitársaság repülőgépét érte Egyiptomban, és melynek során az Oroszországi Föderáció kétszáznál is több állampolgára vesztette életét.
"Engedje meg, hogy az egész magyar nép nevében ezúton fejezzem ki őszinte részvétünket az áldozatok rokonainak, hozzátartozóinak. Nagy fájdalmukban szívből együtt érzünk valamennyiükkel" - tette hozzá.
Áder János az orosz elnököt biztosította arról is, hogy a tragédia e nehéz óráiban mély szomorúsággal osztozik Oroszország népének gyászában.
Együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit a Külgazdasági és Külügyminisztérium is. A tárca mély megdöbbenéssel értesült a tragédiáról. "Szeretnénk biztosítani az áldozatok hozzátartozóit arról, hogy ezekben a rendkívül nehéz órákban mellettük állunk, együtt érzünk velük" - írta a minisztérium.

Szakértő: nem valószínű, hogy lelőtték az orosz gépet
Az eddigi információk arra utalnak, nem valószínű, hogy az Iszlám Állam lőtte le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgépet - mondta Pető György légügyi szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
A szakértő elmondta: a helyszínen készített képek tanúsága szerint viszonylag "egyben van" a légi jármű törzse, ami arra enged következtetni, hogy nem lőtték le és nem robbant fel a levegőben, hanem a kényszerleszállás közben sérült meg.
A katasztrófa hátterében feltételezhetően műszaki hiba és emberi mulasztás állhat - mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálatok mindent kiderítenek majd, de az mindenképpen nehezíti a folyamatot, hogy több nemzet is érintett, a repülőgép gyártója, az üzemeltetője és a szerencsétlenség helyszíne miatt.
Valószínűleg inkább hónapokig tart majd a vizsgálat, mind hetekig - tette hozzá.

Megvan mindkét fekete doboz
Szombat esti értesülések szerint megtalálták a gép mindkét fekete dobozát - jelentette be az egyiptomi polgári repülésügyi miniszter egy kairói sajtótájékoztatón.
Általában egy repülőgépen két ilyen készülék van. Az egyik a pilótafülkében elhangzottakat, a másik a repülési adatokat rögzíti. Az egyiptomi hatóságok korábban csak az egyik megtalálásáról adtak hírt.
Az ország kormányfője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a fekete dobozok adatainak megvizsgálása nélkül nem lehet megállapítani a katasztrófa okát, de szerinte nincs ok azt hinni, hogy valamilyen "rendellenes" cselekedet áll mögötte.
Párizsban bejelentették, hogy a francia repülésbiztonsági ügynökség (BEA) egy szakértőcsoportot küld Egyiptomba vasárnap. A mérnökök együtt fognak működni német és orosz kollégáikkal a helyszíni vizsgálatokban.
A lezuhant repülő másodpilótájának felesége, Natalja Trukacseva az orosz NTV-nek nyilatkozva azt mondta: férje még a felszállás előtt arra panaszkodott, hogy a repülőgép műszaki állapota sok kívánnivalót hagy maga után. A gépet üzemeltető orosz légitársaság ugyanakkor azt közölte, hogy a repülő jó állapotban volt, 2014-ben elvégezték rajta az előírt műszaki karbantartási munkákat, pilótája pedig igen nagy tapasztalattal rendelkezett: 12 ezer órát repült már, ebből 3900-at a lezuhant géppel megegyező típusúakon, Airbus A321-eseken.

Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett több katonai forrás is úgy vélte, hogy az Iszlám Állam egyiptomi szárnyának a felkelői, akiknek a Sínai-félsziget északi része a fellegvára, nem rendelkeznek olyan rakétával, amely képes lelőni egy kilencezer méter magasan haladó repülőgépet. Nem zárták ki ugyanakkor annak lehetőségét, hogy pokolgép lehetett a gép fedélzetén, vagy akkor találta el rakéta, amikor a repülőgép műszaki hiba miatt leszálláshoz készülődött.

Izraeli gép is részt vett a keresésben

Izraeli felderítő repülőgép is részt vett az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító keresésében - közölte szombaton Peter Lerner, az izraeli hadsereg illetékese.
"Az izraeli hadsereg egy felderítő repülőgépe segítségével ma reggel együttműködött a Sínai-félsziget légterében a légi irányítás radarképernyőiről eltűnt orosz repülőgép felkutatására tett erőfeszítésekben" - mondta Lerner. Hozzátette, hogy az izraeli hadsereg szükség esetén felajánlotta további segítségét mind Oroszországnak, mind Egyiptomnak.

A mentők megtaláltak már több holttestet is a helyszínen, köztük legalább öt gyerekét. Van olyan utas, aki még be volt szíjazva a székébe - mondták.
"Tragikus látvány. Sok holttest hever a földön, többen úgy haltak meg, hogy beszíjazva maradtak az ülésükben. A gép kettétört, egy kisebb részre hátul, és egy nagyobbra elöl, amely egy sziklának csapódott. Már elvittünk a helyszínről legalább száz holttestet, a többiek még a roncsok között vannak" - mondta egy meg nem nevezett tisztségviselő.

A német és a francia légitársaság kerülőt tesz
A Lufthansa német és az Air France-KLM francia légitársaság bejelentette szombat délután, hogy járataik nem fogják használni a Sínai-félsziget fölött azt a légi folyosót, amelyen haladva lezuhant az orosz gép.
Biztonsági megfontolásból döntöttek a kerülő útvonalról - mondták a két legnagyobb európai légitársaság szóvivői. A Lufthansa azt is közölte, hogy a döntés mindaddig érvényben marad, amíg ki nem derül a katasztrófa oka. A társaságnak naponta mintegy tíz járata használta eddig ezt az útvonalat.
Az EasyJet brit légitársaság alternatív útvonalat ajánl fel, illetve kárpótlásban részesíti az egyiptomi utakat lemondó ügyfeleit - közölte Andy Cockburn szóvivő.
"A utazástól elálló utasok számára másik járatot, illetve repülőjegy vásárlására szóló utalványt ajánlunk fel. Az utasaink és gépeink személyzetének biztonsága a legfontosabb prioritás" - mondta a szóvivő.
Andy Cockburn hozzátette: az orosz utasszállító egyiptomi katasztrófája után az EasyJet értékeli a helyzetet és egyeztet az illetékes szervekkel. A kapott információk alapján a légitársaság szombaton öt légi járatot tervez indítani Egyiptomba, hogy eljuttassa a nyaralókat Sarm-es-Sejk és Hurghada üdülőhelyekre.
A Condor német légitársaság szóvivője közölte, hogy a vállalat szoros figyelemmel követi a helyzetet. A Condor csak Hurghadába indít járatokat, és a gépei által használt légifolyosó nyugatabbra található annál az övezetnél, ahol az orosz utasszállító lezuhant.

Az orosz ügyfelek egy része lemondja a foglalásokat
Vissza akarják kapni a pénzüket azoknak az utazási irodáknak az ügyfelei, amelyek a Kogalymavia orosz légitársasággal szállítják a turistáikat - közölte a TASZSZ orosz hírügynökséggel az orosz utazási irodák szövetségének ügyvezető igazgatója, Maja Lomidze. Ennek a cégnek a gépe zuhant le a Sínai-félszigeten. Többen lemondták a foglalásokat, mások kérik a szállító cég cseréjét. Ezek nem egyedi esetek, bár nem lehet tömeges jelenségről beszélni - mondta az igazgató, aki elmondta, hogy Egyiptom mint úti cél nem veszített a népszerűségéből az orosz ügyfelek között.

Amerikai illetékesek korábban is figyelmeztettek

Amerikai légiközlekedési illetékesek korábban arra figyelmeztették a légitársaságokat és a pilótákat, hogy ne repüljenek 26 ezer lábnál (7925 méter) alacsonyabban a Sínai-félsziget felett, mert a földről leadott lövések veszélyeztethetik a gépeket. Nagy-Britannia és Németország az elmúlt hetekben szintén riasztást adott le a terület feletti repüléssel kapcsolatban a légvédelmi fegyverek jelentette aggodalmak miatt. Egyiptom a térségben iszlamista fegyversekkel harcol, a lázadók tavaly föld-levegő rakétával lelőttek egy egyiptomi katonai helikoptert.
 Az eddig rendelkezésre álló információk szerint amerikai illetékesek úgy vélik, hogy a gép valószínűleg műszaki hiba miatt zuhant le, nem pedig terrorcselekmény következtében. Illetékesek azonban közölték, hogy a hírszerzési adatokat továbbra is ellenőrzik, és változhat a katasztrófa okával kapcsolatos megállapítás.
Az útvonalak megváltoztatása növeli a menetidőt és növelheti az üzemanyag-fogyasztást. Gondot okozhat a repülésirányítóknak is, mivel több járatot kell kiszolgálniuk korlátozott légtérben. A Közel-Keleten amúgy is feszült a helyzet a számos - így Irak feletti - repüléskorlátozás miatt, így több légitársaság arra kényszerült, hogy gépei Irán feletti légifolyosókat vegyenek igénybe.