Krónika

Legalizálták az abortuszt Írországban

A jogszabály szerint a magzat 12 hetes koráig legális a művi terhességmegszakítás, és később is, ha az anya élete veszélyben van, illetve ha súlyos veszélybe kerül az egészsége

Az ír parlament elfogadta csütörtökön késő este az abortuszt legalizáló törvényt, eleget téve ezzel a hét hónappal ezelőtti népszavazáson kinyilvánított polgári akaratnak.

A törvény tervezetét októberben kezdte el tárgyalni a parlament. A jogszabály szerint a magzat 12 hetes koráig legális a művi terhességmegszakítás, és később is, ha az anya élete veszélyben van, illetve ha súlyos veszélybe kerül az egészsége. Elvégezhető az abortusz a magzat olyan jellegű rendellenessége esetén is, amely elhalásához vezethet az anyaméhben. Leo Varadkar miniszterelnök a parlamenti szavazás eredményének ismertté válása után a Twitteren kijelentette, hogy "történelmi pillanat ez az ír nők számára". 

A májusi népszavazáson a szavazatukat leadók jelentős többsége, 66,4 százaléka támogatta a terhességmegszakításra vonatkozó teljes tilalom eltörlését. A kormány is az igenek mellett kampányolt.
 A referendumon feltett kérdés az ír alkotmány 1983-ban elfogadott, az abortuszt gyakorlatilag kivételek nélkül tiltó, 8. módosításának eltörlésére vonatkozott.

Ez a legszigorúbb abortuszszabályozás volt Európában: nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzat fejlődési rendellenessége sem volt indok az abortuszra. Egyetlen kivételes esetben engedélyezték a terhesség megszakítását: ha az veszélyeztette a várandós nő életét. Ellenkező esetben az abortusz 14 évi börtönnel volt büntethető. Eddig évente több ezer ír nő utazott külföldre - elsősorban Nagy-Britanniába -, hogy megszakítsa a terhességét. 

Írország egyik legnagyobb abortuszellenes szervezete "történelmi jelentőségű tragédiaként" értékelte annak idején a referendum eredményét. John McGuirk, a "Save the 8th" nevű csoport elnöke azt mondta az ír televízióban: sokaknak lesz olyan érzése a népszavazás másnapján, hogy egy teljesen más országban ébredtek fel.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom