Krónika

Láva fenyegeti az erőművet, veszélybe kerül az áramellátás

Tombol a vulkán Hawaiin, az óceánba ömlő magmafolyam kén-dioxidot szabadít fel, ezért hatósági döntés szerint a parttól háromszáz méteres távolságot kell tartani

Erősödött a Kilauea vulkán tevékenysége a hawaii Nagy Szigeten, a lávakilövellések a lakóházakon kívül már egy geotermikus erőművet is veszélyeztetnek – adta hírül az MTI. A hatóságok és a polgári védelem szakemberei azzal nyugtatták a helybélieket, hogy a harmincnyolc megawattos állami erőmű „nincs közvetlen veszélyben”.

Hawaii 20180524
Semmit és senkit nem kímél a tűzhányóból kitörő lávafolyam (Fotó: Reuters - Terray Sylvester)

Ez az erőmű termeli egyébként a Nagy Sziget áramszükségletének mintegy negyedét, és már május első napjaiban, a Kilauea kitörésének első napjaiban lezárták és kiürítették a környékét, még mielőtt az utak is járhatatlanná váltak volna. (Mint korábban megírtuk, a fokozódó veszély miatti kitelepítések négy magyar családot is érintettek, aki végül biztonságos helyen vészelhetik át a természeti katasztrófát.) A lávahasadékokból kiáramló magma lassan araszol az erőmű felé, szerdára virradó éjjel – mint azt Janet Snyder, a megyei hatóságok szóvivője közölte – lángra is lobbantotta az erőmű területén lévő egyik raktárépületet.

A tűzhányó kráteréből nap mint nap újabb és újabb magmahullámok törnek a magasba. A Hawaii Vulkáni Obszervatórium (HVO) jelentése szerint a vulkán úgy fest, mint egy folyamatosan működő szökőkút, vöröslő olvadt kőzetet lövell magából, az égboltot a vulkánból gomolygó hamu borítja. Az erőműtől alig öt-hat kilométernyire szünet nélkül ömlik az óceánba a láva, amely a tengervízzel érintkezve akár erősen mérgező, halálos gázok felszabadulását is okozza. A környéken szúrós szagú kén-dioxid terjeng. A parti őrség bejelentette: az óceán a lávaömléstől számított háromszáz méteren belül nem közelíthető meg. A Vöröskereszt a lakhelyük elhagyására kényszerülteknek három átmeneti tábort alakított ki.