Krónika
Látogatóit várja otthonában Ferenc pápa
Múzeum az apostoli palotában, turisták kereshetik fel a Vatikán gazdaságát

(Fotó: Reuters/Giampiero Sposito)
Egy korábbi bejelentés szerint jövőre már látogatókat fogad a rezidenciához tartozó gazdaság, amelyből a tej, a hús és a zöldségek az egyházfő asztalára kerülnek. A kerteket egyelőre csak szombatonként lehet meglátogatni, az idegenvezetők pedig kizárólag olaszul adnak felvilágosítást. Az érdeklődők a Vatikáni Múzeum honlapján foglalhatnak jegyet a kirándulásokra. Az egyházfő tervei szerint tavasztól ingyenesen tekinthetnék meg a zarándokok és a turisták a pápai nyaraló kertjeit és az ottani pazar panorámát. A Castel Gandolfo VIII. Orbán pápa (1623–1644) óta szolgál nyári rezidenciaként, az épületegyüttes három villából áll. Ezek egyike a Villa Barberini, amelynek kertjeit még Domitianus császár idején alakították ki. A Rómától huszonöt kilométerre található rezidencia, illetve birtok nagyobb mint az olasz főváros központjában található Vatikán.