Látássérültek a fehér bot világnapján

Az egyik ilyen lehetőség a Láthatatlan Kiállítás elnevezésű tárlat, amelynek számos állomásán vakok mutatják be életüket a látóknak, akiknek persze a tárlat bejárásának idején be van kötve a szemük, így rengeteg tanulságos helyzetet élhetnek át. A kiállításon már részt vett emberek beszámolói szerint félelmetes érzés például vakvezető kutya segítségével leszaladni egy lépcsőn úgy, hogy az ember nem látja annak fokait, és szinte hihetetlen tapasztalat, hogy az eb nem engedi elesni a gondjaira bízottat.

A vakok által világszerte használt fehér bot Guilly d’ Herbemont francia grófnőhöz köthető, aki a múlt század harmincas éveiben figyelt fel a sérült emberekre a nagyvárosi utcák forgatagában leselkedő veszélyekre. Az arisztokrata rájött, hogy egy megkülönböztető, de ugyanakkor segítő tárgy támogatná a nem látókat, ekkor ötlött fel benne a fehér bot gondolata, ami már távolról is feltűnő, ugyanakkor egyfajta meghosszított karként is használható, így a vakok az útpadkákat és a falakat baleset nélkül megtalálják, és képessé válnak az önálló közlekedésre. A botot először Svájcban kezdték alkalmazni, az országban 1938-ban törvénybe foglalták a közúti forgalomban elfoglalt kitüntetett szerepét, így tudatosítva az állampolgá-rokban a segédeszköz jelentőségét.

Magyarországon egyre több helyen találkozhatunk a vakok életét megkönnyítő berendezésekkel, Budapesten egyre több, lámpás gyalogátkelő hanggal is figyelmeztet a szabad jelzésre, és a felújított utasvárók vakoknak szóló jelzéseivel a nem látók is biztonsággal közlekedhetnek.