Krónika
Közös vatikáni szentmisét mutattak be a V4-országok Szent Adalbert tiszteletére
Hagyománynak számít Rómában, hogy Szent Adalbert vértanú püspök ünnepét Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország szentszéki nagykövetségei közösen tartják meg
Hagyománynak számít Rómában, hogy Szent Adalbert vértanú püspök ünnepét Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország szentszéki nagykövetségei közösen tartják meg. A magyar V4-elnökség évében a szertartást a szentszéki magyar követség szervezésében a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya kápolnában mutatták be.
A misét Paul Richard Gallagher a négy ország Rómában szolgáló papjaival koncelebrálta. Homíliájában Gallagher érsek kijelentette, Szent Adalbert tanítása a mai kor gyakran bizonytalansággal és megosztottsággal teli társadalmaiban is érvényes, ahogyan a harmadik évezred Európájában is, amely néha távolodni tűnik a közös Európát megteremtő emberi és keresztény értékektől.
Gallagher érsek a misét az Észak- és Dél-Korea közötti pénteki csúcstalálkozó sikeréért ajánlotta fel. A misén többek között részt vettek a V4-országok szentszéki nagykövetei, köztük Habsburg-Lotharingiai Eduard magyar szentszéki nagykövet. Utóbbi beszédében kiemelte, hogy a vatikáni magyar kápolna díszítései azokat a szenteket ábrázolják, akik Szent Adalberttel az élén szoros kapcsolatot teremtettek a közép-kelet-európai nemzetek között.
A Csehország keleti felében született Szent Adalbert vértanú püspök mind a négy visegrádi országhoz kötődik. Magyarországon 994-995-ben járt, ő keresztelte és bérmálta meg Szent Istvánt. Vértanú halált 997-ben szenvedett, amikot a Visztula torkolatának vidékén pogány poroszok megölték.