Krónika
Kormánytámogatás a tűz után
Mocsai Lajost megnyugtatta a kabinet tegnapi ülése
Mocsai Lajos a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, három témakörben tájékoztatta a kabinetet. Ezek egyike, hogy mi és hogyan történhetett az egyetem atlétikai csarnokában, és jelenleg hol tart a vizsgálat. A másik az oktatás átszervezése, a kármentesítés, romeltakarítás. A harmadik pontban a rektort az egyetem jövőjéről kérdezték a kormányülésen. Mocsai arról is beszélt lapunknak, hogy csaknem teljesen sikerült már összeállítani a jelenlegi szemeszter újabb órarendjét, amelyet a csütörtöki katasztrófa után újra kellett tervezni, mivel a leégett csarnokban megsemmisült egyebek mellett a nagy előadóterem is. A XI. és a XII. kerület vezetése azonnali segítséget ajánlott fel az egyetemnek, így a tanórák, illetve az edzések nagy részét a TE-hez közel meg tudják tartani a jövőben, azonban a hallgatók egy részének utaznia kell a helyszínek között.
Úgy tudjuk, az intézmény leégett atlétikai csarnokának pótlásáról, egy esetleges új létesítmény építésének tervéről a novemberi kormányülésen születhet döntés.