Krónika

Kiürítették a felgyulladt komphajót

A Mentés végén nyolc halálos áldozatról számoltak be a hatóságok, az egyik magyar állampolgárságú utas már biztonságban van

Újabb holttesteket emeltek ki a tengerből tegnap, s ezzel nyolcra nőtt a hét végi olasz hajószerencsétlenség áldozatainak száma. A Norman Atlantic utaslistáján két magyar állampolgár szerepel, az egyik férfi biztonságban van, a másikról lapzártánkig nem érkezett hír.

hajó
A vihar hatalmas hullámokat korbácsolt, ezért a legtöbb embert helikopterek vették a fedélzetükre (Fotó: Reuters/Marina Militare)

Kimentették az égő komphajón rekedt embereket tegnap kora délutánra, a Norman Atlantic fedélzetén akkor csupán a személyzet kilenc tagja maradt, hogy ellenőrizze a járművet – jelentette be tegnap szokásos év végi beszédében az olasz miniszterelnök a tengerészet adataira hivatkozva. Matteo Renzi elmondta, nagyon büszke a mentésben részt vevőkre és arra, hogy tömegkatasztrófát sikerült megelőzniük. Néhány órával később az olasz parti őrség Twitteren tudatta, hogy mindenki, a kapitány is elhagyta a hajót, és hogy a tengerből három újabb holttestet emeltek ki.

Velük együtt nyolcra nőtt az áldozatok száma. Az olasz komphajón összesen 478-an – 422 utas és a személyzet 56 tagja – tartózkodtak, az utaslistán két magyar állampolgárságú férfi is szerepelt. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium tegnap délután tudatta, hogy egyikük biztonságban van, de a másikról még nincs hír.

A görögországi Patraszból az olaszországi Anconába tartó komp vasárnap hajnalban Othonoi görög sziget közelében járt, amikor tűz keletkezett a rakodóterében, majd Argilio Giacomazzi kapitány elrendelte az evakuálást. A nyílt tengeren hánykolódó, lángoló hajót rövid idő alatt különféle felségjelzésű hajók és teherszállítók vették körül, hogy tompítsák az öt-hat méter magas hullámok erejét. A közelben volt az olasz tengerészet hajója, a San Giorgio is, amelyről a mentést koordinálták. A helyzet kilátástalannak tűnt, az emberek egyre kétségbeesettebben telefonálgattak és könyörögtek segítségért. „Megfagytunk a hidegtől és fulladoztunk a füsttől” – mondta el egyikük. Beszámolók szerint a túlélők zokogva ölelgették megmentőiket, az egyik légimentő pedig arról beszélt: voltak férfiak, akik másokat félrelökve tolakodtak a helikopterhez, és aranyat ígértek azért, hogy felszállhassanak a gyermekek, betegek előtt.

A tüzet csak jóval a keletkezése után sikerült eloltani, de a komphajó addigra megdőlt és az albán partok felé sodródott, végül egy vontatóhajóhoz rögzítették. A mentést vasárnap éjszaka sem hagyták abba, a helikopterek egy-egy fordulóval hat-hét embert emeltek fel a fedélzetről és vittek biztonságba. Sok a szüleitől elszakadt gyermek, többeket ideiglenesen helyi családoknál helyeztek el. A közeli települések kórházaiba folyamatosan érkeztek a túlélők, sokan kihűltek és kiszáradtak, többen megsérültek.
vihar erejére jellemző, hogy a Spirit of Piraeus nevű teherhajó csaknem ötven hajótöröttel Brindisibe indult, de az erős hullámzás miatt nem tudott kikötni, ezért a száz kilométerre lévő Bari felé vette az irányt. Az ügyészség vizsgálatot indított, s elkezdték a túlélők, a mentők és a kikötői személyzet meghallgatását.