Krónika
Kétszáz éve száműzték Napóleont
Utolsó napjait az Atlanti-óceán déli részén található Szent Ilona szigetén töltötte a hatalmától megfosztott francia hadvezér
A hatalmától megfosztott uralkodó kis létszámú kíséretével pontosan három hónappal korábban indult el a Bellerophon elnevezésű brit hadihajó fedélzetén végső otthona felé. Napóleon a szigeten töltött csaknem hat éve alatt szigorú napirend szerint élt, lediktálta emlékiratait, s bár a Szent Ilonán töltött ideje mély haragban és keserűségben telt, nagy sétákat tett, és nagy beszélgetéseket szervezett megmaradt udvartartásának.
A világtörténelem egyik leginkább ismert és tisztelt hadvezére, a hadvezetés ikonja 1769 nyarán született Korzikán Napoleone di Buonaparte néven, amelyet csak később módosított az ismertebb, franciásabban csengőre. Apja tízéves korában vitte magával Franciaországba, ahol katonai nevelőintézetbe íratta be, tanulmányai befejeztével 1785-ben avatták tüzér hadnaggyá.
Napóleon az 1789-es forradalom után, 1795-től, a royalisták megerősödésétől ismét kedvelt lett a francia politika irányítói körében, és egyre magasabb beosztásokat bíztak rá, 1796-97-ben ő vezette a franciák diadalmas észak-itáliai hadjáratát, 1798-99-ben pedig az egyiptomi expedíciót.
A következő évek változó hadiszerencsével és a politikai élet szereplőinek ármánykodásaival teltek, ezekben azonban Napóleon megerősödött, és az 1799. novemberi államcsíny után 1802-ben első konzul lett. Két év múlva, az egyik royalista összeesküvés vérbe fojtása után a szenátus felajánlotta Napóleonnak a császári címet, 1804. december 2-án Párizsban pedig Napóleon a pápa jelenlétében császárrá koronázta magát.
A hadvezér szinte egész Európát az uralma alá hajtotta a következő években, 1812-ben azonban Oroszországgal már nem bírt, ahogy az ellene létrehozott koalícióval sem, és hamarosan lemondott. 1814-ben a Franciaországgal kötött szerződés értelmében került Elba szigetére, de száz napra visszavette a hatalmat, amelynek az 1815-ös waterlooi vereség vetett véget. Bonaparte Napóleon 1821. május 5-én hunyt el Szent Ilona szigetén, halálának oka ma is találgatások tárgya.