Krónika

Két nagy intézmény nevét viseli az új Rákóczi hídi kikötő

A Müpa és a Nemzeti Színház hajóval is elérhető

Új hajóállomást adtak át tegnap Müpa-Nemzeti Színház néven, amellyel az Újpestről, illetve a Rómaifürdőtől induló járatok vonala meghosszabbodott. Az új kikötő a főváros, a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája, a BKK Zrt. és a BKV Zrt. együttműködésének eredménye, amelyet a tegnapi sajtótájékoztatón adtak át.

MUPA
Felpezsdítheti a kultúrközpont életét az új pesti állomás (Fotó: Varga Imre)

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes azt mondta, az egykori rozsdaövezet közelében lévő két nagy intézmény átalakította a környék életét, a kulturális tartalmakhoz pedig az infrastrukturális feltételek is hozzáigazodnak.

Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója azt mondta, három éve dolgoztak a hajóállomás megvalósításán, az intézmény eddigi tizenkét éves működése bizonyította, hogy egyáltalán nem esik messze a városközponttól. Hozzátette, a Mol-Bubival a közeljövőben kerékpáron is meg lehet közelíteni a helyet. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója azt mondta, Széchenyi István álma is valóra vált, mivel már vízi úton is el lehet érni a nemzet teátrumát. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója úgy fogalmazott, az együttműködés kultúrájában szintet szeretett volna lépni a közlekedési szolgáltató, megmutatni, hogy az acsarkodás helyett a különböző területek összefogása is lehetséges. Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója felidézte, 1820 óta létezik közösségi közlekedés a Dunán, a hajójáratok pedig öt esztendeje indultak el ismét, az új kikötő ötvenhétmillió forintba került.

Lapunk kérdésére elmondta, a kezdeti ezerről mára kétezer fölé nőtt a napi utasszám. Hozzátette, a hajózás akkor válhatna még vonzóbbá, ha a járművek a folyásiránnyal szemben gyorsabban tudnának haladni.