Krónika
Későn érkezik és túl csekély az ebola sújtotta országoknak nyújtott segítség
Elégedetlen az áldozatok nemzetközi segélyezésével az Orvosok Határok Nélkül
A szervezet elnöke, Joanne Liu a Focus című német hetilap legfrissebb számában megjelent interjújában bírálta a nemzetközi szervezeteket, úgy értékelve, hogy túl csekély és későn érkezik a járvány által érintett nyugat-afrikai országoknak nyújtott segítség. Annak a nézetnek adott hangot, hogy az ebola elleni harcban túlságosan magukra maradtak a helyi orvosok és ápolók, valamint a humanitárius segítők.
A nemzetközi közösség által nyújtott segítség "túl késői és túl csekély" - fogalmazott Joanne Liu. Úgy vélekedett, hogy egészen más a járvány okozta helyzet a leginkább érintett országokban, Sierra Leonéban, Libériában és Guineában, mint ahogy a világ eddig látta.

A kanadai születésű, kínai bevándorló családból származó Joanne Liu 2013 júniusa óta áll az Orvosok Határok Nélkül szervezet élén.