Krónika

Jogosulatlan bírságolások

Túlléphettek jogkörükön a közterület-felügyelők

A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának (FÖRI) jogértelmezése szerint nem lehet csak a közterület-felügyeleti – térfigyelőkként ismert – kamerák alapján leleplezett közlekedési szabályszegésért büntetni.

Pető György, a FÖRI igazgatója egy szombati háttérbeszélgetésen kiemelte: a fővárosi és kerületi önkormányzati közterület-felügyeleti térfigyelő kamerák alapján kiszabott bírság nem keverendő össze a rendőrség által üzemeltetett Véda vagy egyéb, például a gyorshajtás kiszűrésére használt kamerarendszerek felvételeivel, az azok alapján kiszabott bírság jogosságával.

Ismert, hogy Tarlós István a pénteki sajtótájékoztatóján foglalkozott azzal, hogy Budapest egyes helyein, ahol évtizedek óta megszokott forgalmi rend volt, új KRESZ-táblákat helyeztek el, és emiatt, a kamerák felvételei alapján, ötvenezer forintos bírságot szabnak ki a szabálytalankodó autósokra. A főpolgármester azt mondta: arra biztatja azokat, akik így jártak, hogy ne fizessék be a büntetést, mivel a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyelő nem jogosult büntetni. Tarlós közölte, kezdeményezi, hogy a helyzeten mihamarabb változtassanak.

Pető György szombaton jelezte, a főpolgármester valószínűleg élni fog felterjesztési jogával, hogy a jogszabályokban egyértelművé tegyék a bírságolhatóságot, valamint a szabályszegésre most még kötelezően kirovandó ötvenezer forintos mértékkel kapcsolatban. Előbbi esetben a belügyminiszter, utóbbiban a Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezhet jogszabály-módosítást. Az igazgató emlékeztetett: a közterület-felügyelő csak helyszíni jelenlét esetében bírságolhat, így vagy rögtön megállítja a szabálytalankodó járművezetőt, vagy olyan esetekben járhat el, ahol nincs ott ugyan az autó vezetője, de a felügyelő a helyszínen, fotók alapján állapítja meg a szabályszegést, ilyenek általában a tilosban vagy a forgalmat zavaró parkolások.