Krónika
Jogi úton lép fel a Városliget Zrt. a rémhírek terjesztői ellen
Azbesztmentesítés
A részvénytársaság csütörtökön hívta fel a figyelmet arra, hogy a Petőfi Csarnok bontásakor megtalált úgynevezett kötött azbesztcement közvetlenül nem veszélyes az emberek egészségére, az anyag a fővárosi ivóvízvezetékek csaknem felében is megtalálható. A cég ugyanakkor a területen talált másik, veszélyt jelentő azbesztfajtáról közölte, hogy azt szakemberek semlegesítették és szállították el a Városligetből. A közelmúltban számos olyan tudósítás jelent meg a hazai sajtóban, amely az említett anyagok tulajdonságait összemossa, ezzel azt a látszatot keltve, hogy a ligetben életveszélyes állapotok uralkodnak, és ez ellen a felújítást végzők nem tesznek semmit. A Városliget Zrt. hangsúlyozta, hogy a parkban lévő munkaterületek épp azért vannak elkerítve, hogy ott szakemberek végezzék el egyebek mellett azokat a speciális feladatokat, amelyeknek köszönhetően az egész liget azbesztmentes lesz a rehabilitáció után. Az anyagokkal a szabályok szerint csak nemzetközi vizsgákkal rendelkező szakemberek foglalkozhatnak.