Krónika

Itt az influenza: egyre több a megbetegedés

Háromszorosára emelkedett egy hét alatt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló emberek száma, a legtöbb beteget Pest, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták – olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) tegnap közzétett jelentésében.

Mint írták, a második naptári héten összesen tizenhét influenzagyanús betegtől származó légúti minta érkezett a Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumba. Ezek között négy betegnél influenza A (H3) és egy betegnél influenza B vírus okozta fertőzést igazoltak.

A betegek negyvennégy százaléka tizenöt és harmincnégy év közötti fiatal felnőtt volt, harminc százalékuk a harmincöt-hatvan évesek korcsoportjába tartozott. A gyermekek aránya 12,7 százalék, a hatvan éven felüliek aránya 14,2 százalék volt. Az OEK jelentése kitért arra is, hogy a második héten influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett: egy Tolna megyei szakközépiskolában négyszázöt tanuló és negyvennégy dolgozó közül nyolcvannégy diák és tizenöt dolgozó betegedett meg magas láz, végtagfájdalom, köhögés, orrfolyás, torokfájás tüneteivel.