Krónika
Itt az ideje átváltani a téli gumiabroncsra
A hét végén a magasabban fekvő területeken havas eső, hózápor is lehetséges
A szakemberek tavaly egy hasonló teszten kilencven százalék feletti arányt mértek, igaz, az a felmérés decemberben készült, így addigra már bizonyára többen váltottak.
Katona Mátyás felhívta a figyelmet, hogy a cserénél arra is ügyelni kell, hogy jó minőségű, megfelelő tapadású gumik kerüljenek a kocsikra. A műszaki tesztek eredményei szerint jeges, kásás úton egy nyári szettel akár háromszorosára is nőhet a fékút, ami tragédiákhoz vezethet. A szakemberek az idén megvizsgált százötven kocsi esetében tizennégy százalékon rossz minőségű, a közlekedésre nem alkalmas abroncsokat találtak.
Kiss Csaba, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának főtitkára arról beszélt, hogy a rendőrség először csatlakozott a civil kezdeményezéshez, és azokat az autósokat, akik járművén az évszaknak megfelelő és jó minőségű autógumit találtak, láthatósági mellénnyel ajándékozták meg.
Vezetéstechnikai szakértők szerint a gumicsere hasonlóan lényeges a hideg időszak végén, mivel a téli, puha keverékű futófelület a nyári kánikulában annyira kilágyulhat, hogy azzal a forró aszfalton akár másfélszeresére is nőhet a fékút. A szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy a téli abroncsok nem védenek meg mindentől, ezért fontos, hogy a sofőrök fejben is átálljanak téli üzemmódra, és ne a száraz útfelületen szerzett rutinból vezessenek. Németországban és Ausztriában gyakorlott vezetők is beiratkoznak olyan továbbképzésekre, ahol elsajátíthatják a hóban, jégen vezetés fortélyait, a biztonságos téli fékezést vagy a motorfék szakszerű használatát.
Az előrejelzések szerint a hét végén már Magyarországon is havazhat néhány helyen.