Krónika
Ismét terjed a kanyaró Európában
Négyezren fertőződtek meg Románián kívül, de hazánkban még nincs járvány
Az ECDC honlapján megjelent figyelmeztetés szerint szeptembertől február közepéig több mint háromezer megbetegedést regisztráltak Romániában, ahol az oltási kampány ellenére folyamatosan emelkedik a fertőzések száma, és a kanyaró már tizenhat halálos áldozatot követelt. A tömeges megbetegedés hátterében a helyi egészségügyi kormányzat szerint az állhat, hogy Romániában a 2003-as betegjogi törvényre alapozva egyre több szülő megtagadja a védőoltások beadatását gyermekének abban a meggyőződésben, hogy az nagyobb kockázattal jár, mint amekkora a megfertőződés valószínűsége. Korábban megírtuk, sokkal inkább ennek az ellenkezője bizonyul igaznak, mivel több tízszeres kockázata lehet a vírusos eredetű fertőzéseknek azok körében, akik az adott kór ellen semmilyen vakcinát nem kaptak. Ehhez hozzáadódik, hogy egy kampány hatására a kanyaró elleni védőoltás beadását három éve kezdték tömegesen megtagadni a szomszédos országban. A szakemberek által összegyűjtött adatok szerint a nemzetközi példa azt mutatja: a kór néhány évente újra felbukkanhat azokon a vidékeken, ahol – megszűnt betegségnek tekintve, vagy kötelezettség hiányában - nem oltanak be mindenkit ellene. A romániai háromezer eseten kívül Európa-szerte már most további körülbelül négyezer kanyarósról tudnak az egészségügyi hatóságok, és minden valószínűség szerint Magyarországra is Romániából terjedhetett át. Erre utal, hogy mind a tizenhárom megbetegedést Csongrád megyében észlelték. A fertőzés miatt a makói kórházban zárlatot kellett elrendelni, a betegeket a környékbeli intézményekben látják el.
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az M1 tévécsatornának azt mondta, a fertőzés a tizenöt hónaposnál fiatalabb csecsemőkre jelenti a legnagyobb veszélyt. Románia a járvány megfékezése érdekében a gyermekekre leselkedő veszély miatt is dönthetett úgy, hogy az olthatóság alsó határát egyéves korról kilenc hónapra csökkentette.
Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az M1 tévécsatornának azt mondta, a fertőzés a tizenöt hónaposnál fiatalabb csecsemőkre jelenti a legnagyobb veszélyt. Románia a járvány megfékezése érdekében a gyermekekre leselkedő veszély miatt is dönthetett úgy, hogy az olthatóság alsó határát egyéves korról kilenc hónapra csökkentette.