Krónika

Ismét lövöldöztek egy amerikai egyetemen

Texasban is rálőtt két emberre egy fegyveres

Lövöldözés volt pénteken egy arizonai egyetemen, az egyesült államokbeli Flagstaff városban. Az első jelentések szerint egy ember meghalt, három pedig megsebesült - közölte az AP amerikai hírügynökség. Szintén pénteken a rendőrök lezárták a houstoni Texasi Déli Egyetem (TSU) területét, miután egy fegyveres két emberre rálőtt a kollégium környékén.

Az ABC News amerikai hírcsatorna arról számolt be, hogy az Észak-Arizonai Egyetemen történt lövöldözés elkövetőjét őrizetbe vették a rendőrök.

Hírügynökségi jelentések szerint a Phoenixtől mintegy kétszáz kilométerre északra található városban lévő tanintézményt több mint húszezer diák látogatja.

Múlt héten egy diák lövöldözött saját főiskolai csoporttársaira az Oregon állambeli Roseburgben, a szélsőséges nézeteket valló ámokfutó kilenc emberrel, majd magával is végzett.

Texas-ban is lövöldöztek

A Houston Chronicle című napilap online kiadása szerint a sebesültek egyike életét vesztette. A támadót elfogták, de személyazonosságát és indítékát hivatalos nem közölték. 

A TSU hagyományosan egy feketék által látogatott egyetem.

Előzőleg, péntekre virradóra egy verekedés nyomán lövések dördültek az arizonai Flagstaff egyetemén: egy tizennyolc éves hallgató, - sajtóértesülések szerint Steven Jones, aki a közösségi médiában több fegyveres fotót osztott meg önmagáról  - egy embert megölt és további hármat megsebesített, amikor a parkolóban diákok két csoportja között verekedés robbant ki. A négy áldozat ugyanannak a diákkörnek a tagja volt.

A két egyetemi fegyveres támadás azon a napon történt, amikor Barack Obama elnök az Oregon állambeli Roseburgbe látogatott, ahol egy szélsőséges nézeteket valló ámokfutó kilenc emberrel, majd magával is végzett a helyi főiskolán.

Az Egyesült Államokban szenvedélyes társadalmi vita folyik a lőfegyverek tartásának és beszerzésének szigorításáról, amióta 2012. december 14-én egy ámokfutó huszonhat emberrel - köztük húsz kisgyerekkel - végzett a Connecticut állambeli Newtown egyik általános iskolájában.