Krónika

Hős utca: bontás tüntetheti el a drogtanyát

Kétmilliárd forint kellene a gettó felszámolásához, s ehhez a helyhatóság kormányzati segítséget kér

A Hős utcai droghelyzet megoldása a volt önkormányzati tulajdonú bérházak lebontása és a lakók elköltöztetése lenne – mondta lapunknak Gávay Zoltán, a F.E.CS.K.E. – Fiatalokat, Egészséget, Családot Segítő Közhasznú Egyesület – munkatársa. Információink szerint az önkormányzat és az illetékes kormányzati szerv már egyeztetett az ehhez szükséges támogatásról.

Az utóbbi hónapokban egyre súlyosabb helyzet alakult ki a drogfogyasztók viselkedése miatt a Hős utca környékén és az 1-es villamos Stadionok és Népliget közti szakaszán. A környéken gyakran egy új típusú dizájnerdrog hatása alatt álló emberek inzultálták az utasokat, koldultak, verekedtek, volt, akinek a kutyáját rúgták le a járműről.

Gávay Zoltán, az egyebek mellett drogmegelőzéssel és egészségfejlesztéssel foglalkozó egyesület munkatársa szerint a Hős utca környékén tapasztalható helyzet nem mostanában és nem egyik napról a másikra alakult ki. A szakember úgy látja, a gettó létrejötte részben a két ház elszigeteltségének és infrastrukturális hiányosságainak következménye. A helyzet konzerválását okozta, hogy a korábbi önkormányzat a 2000-es évekre a lakások felét eladta a lakóknak, de közülük sokan elmenekültek az elviselhetetlen környezetből, helyükre pedig önkényes lakásfoglalók költöztek.

Az elszigetelt nyomortelepeken törvényszerű, hogy a kábítószer-probléma egy idő után kezelhetetlenné válik, az ott lakók számára mindennaposak a közvéleményt sokkoló jelenségek.

A szakember szerint a dizájnerdrogok robbanásszerű terjedésének egyik oka, hogy alacsony áruk miatt nemcsak más kábítószereket, hanem az alkoholt is helyettesítik. Emellett megtéveszti a fogyasztóit, hogy a változó összetétel és gyakran kiszámíthatatlan hatás ellenére sokszor ugyanazokat a fantázianeveket használják, így sokszor sem ők, sem a terjesztő nem tudják, hogy más anyagot használnak, mint korábban. Gávay Zoltán szerint az is gond, hogy a rendőrség által lefoglalt újfajta drogok csak a laboratóriumi azonosítást követően kerülnek tiltólistára. Ez hosszú folyamat, így a hatóságok és a szakmai szervezetek mindig a gyártók után fognak kullogni.

A helyzet megoldása Gávay szerint az épületek lebontása és a lakók elköltöztetése lenne, akiket az új lakóhely kiválasztásában és komplex családgondozási programokkal is támogatni kellene. A Hős utcai lakások visszavásárlásához és bontásához azonban kétmilliárd forint kell, ez pedig meghaladja a helyhatóság lehetőségeit, ezért kormányzati segítségre van szükség.

Lapunk információi szerint erre van esély, ugyanis történt egyeztetés az önkormányzat és az illetékes kormányzati szerv között a Hős utcai épületek bontásáról, ahol az ehhez szükséges támogatás is szóba került.

Régóta vita tárgya hazánkban marihuána ellenőrzött, orvosi célú alkalmazása. Ez a sok kérdést felvető téma hamarosan szakmai egyeztetéseken kerülhet napirendre – közölte lapunkkal a közelmúltban Zacher Gábor toxikológus. Gávay Zoltánnak ezzel kapcsolatban az az álláspontja, hogy mindenek előtt tisztázni kellene, hogy a gyógyászati felhasználás alatt ki mit is ért valójában. Kiemelte, bizonyos drogalapú készítmények orvosi javaslat alapján most is elérhetőek, és lehet, hogy szakmai szempontok, alapján ezek körét bővíteni kell, azonban az semmiképpen sem lenne jó, ha általános fájdalomcsillapítóként terjednének el, mint ahogyan azt sokan remélik az engedélyezéstől.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom