Krónika

Hős honvédek fénylő diadala Pákozdon

Sebtében kiképzett, de lelkes vitézekből álló sereg verte vissza Jelacic hadait az 1848–49-es szabadságharc döntő ütközetében

Százhatvanhét éve, 1848. szeptember 29-én az osztrákok támogatását élvező Jelacic horvát bán erőfölényben lévő serege Pákozd és Sukoró között vereséget szenvedett a Móga János altábornagy vezette magyar csapatoktól. A pákozdi csata az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jelentős ütközete volt, a győzelem emlékére Magyarország egyetlen hadtörténeti emlékparkjában egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek a hős honvédekre.

A magyar forradalom történetében 1848 szeptemberében fordulat következett be, miután nyilvánvaló lett, hogy a bécsi udvar semmibe veszi a független magyar kormányt. V. Ferdinánd király szeptember 4-én visszahelyezte a nyáron felfüggesztett Jelacicot horvát báni méltóságába, ő pedig egy hét múlva osztrák támogatással hadjáratot indított Magyarország ellen. A támadás véget vetett az egyezkedés reményének, a magyar kormány másnap népfölkelést hirdetett a nemzet szabadságának védelmére.

A szeptember 16-án megalakuló Országos Honvédelmi Bizottmány érdeme volt – amely a dunántúli visszavonulással egy időben, Kossuth Lajos vezetésével toborzásba kezdett az Alföldön –, hogy szeptember 28-ig a magyar katonai vezetés tizenhatezer újoncot tudott mozgósítani. Ekkorra Jelacic már Székesfehérvárt is elfoglalta, a királyok városától északra azonban felsorakozott a magyar sereg, amely körülbelül huszonhétezer katonát és nyolcvan ágyút tudott harcba küldeni. A szeptember 28-i haditanácson a magyar oldalon harcoló császári és királyi tisztek Móga Jánost választották a küszöbön álló csata főparancsnokának. Mivel Jelacic csapatai létszámban és képzettségben fölényben voltak, Móga nem vállalta a támadás kockázatát, de a bán esetleges támadása esetén hajlandó volt megütközni.

A magyar sereg jobbszárnyával Pákozdtól északra, hadközepével Pákozd és Sukoró között, balszárnyával a Velencei-tónál foglalta el állásait. Jelacic szeptember 29-én erőfölényében bízva támadást indított, hogy a magyar jobbszárnyat középre nyomja, majd a magyar sereget a Velencei-tóba szorítsa. A császáriak ismételt rohamait a honvédek és a nemzetőrök sorra visszaverték, a bán déltájban harcba küldte főerejét a magyar középhad és a balszárny ellen. A támadás azonban a többnyire frissen kiképzett magyar egységek tüzében összeomlott, a kudarc láttán Jelacic délután elrendelte a visszavonulást. Ettől kezdve a harc már csak tüzérségi párbajra korlátozódott, s ebben is a magyar oldalon lévő prágai tüzérek bizonyultak jobbnak.

A csata magyar győzelemmel végződött, Jelacic Pákozdra vonta vissza csapatait, a magyarok Martonvásárra vonultak vissza. A bán három nap fegyverszünetet kért, majd – jóllehet a feltételek alapján állásaiban kellett volna maradnia – megkezdte a kivonulást. Útja csak Bécs felé volt szabad, a magyar határt október 8-án átlépve érkezett az akkor már ismét forradalmi osztrák főváros alá. Móga lassan üldözte, pedig döntő csapást mérhetett volna rá, így a győzelem adta lehetőség kihasználatlan maradt.