Krónika
Hazai programok a víz világnapján
Kedvezményekkel és különféle rendezvényekkel várják vendégeiket a fürdők

A Magyar Fürdőszövetség tájékoztatása szerint az érdeklődők számos helyen kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyeket, a kezdeményezéshez csatlakozott fürdők listája, és egyéb adatai a szövetség honlapján olvashatók. Néhány intézmény az olcsóbb belépők mellett meghosszabbított nyitva tartással várja a vendégeit.
A Budapest Gyógyfürdői Zrt. tegnap programok széles választékával várta az érdeklődőket, akik kulturális produkciókat tekinthettek meg, és sportprogramokon vehettek részt.
A fővárosi Széchenyi Gyógyfürdő nagy medencéjében (képünkön) tegnap megszületett a tömeges vízi szelfizési magyar rekord, a lelkes résztvevők közül – közöttük a szinkronúszó-válogatott tagjai – száztizenhárman fotózkodtak egyszerre a vízben.
A nem csupán a fürdőkultúra népszerűsítéséről szóló víz világnapja évente ismétlődő esemény, amelyet 1993 óta minden esztendőben március 22-én tartanak meg. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferencián elhangzottak után kezdeményezte az ENSZ közgyűlése. A világszervezet által két éve elfogadott, a fenntartható fejlesztési célok elnevezésű programterv egyik pontja azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ig mindenki számára biztosítani kell a Földön a hozzáférést az egészséges ivóvízhez. Manapság egyre több politikus is osztja a vízügyi szakemberek azon érvelését, hogy a víz témája a nyomor elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú kérdése. Egyre elfogadottabb az a nézet, hogy a klímaváltozás miatt a víz a legfontosabb ásványkincs lehet, és a készletek birtoklásának kérdése háborúkat robbanthat ki a közeljövőben.