Krónika

Halálra éheztették kislányukat

Súlyos fegyházbüntetés a másfél évesen elhunyt gyermek szüleinek

Tizennyolc, illetve tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtotta tegnap az Egri Törvényszék azt az anyát és apát, akinek másfél éves kislánya éhezés miatt hunyt el tavaly Gyöngyösön.

A bíróság a vádirattal megegyezően különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölésben találta bűnösnek J. Médeát és K. Gusztávot. A három esztendeje született Kiara testsúlya mindössze 3,4 kilogramm volt, amikor – az orvosszakértő megállapítása szerint – különösen kegyetlen szenvedések után életét veszítette. A büntetőeljárásban kiderült, hogy a kislány halálához nemcsak a szülei, hanem a gyermekgondozási rendszer hibái is hozzájárultak. A kicsit a tragédia előtt hosszú ideig nem látta sem a védőnő, sem a gyermekorvos, így nem is tudhattak egyre romló állapotáról. Az eset precedensértékű, mivel annak hatására módosultak a gyermekvédelmi szolgálatokra vonatkozó szabályok is.

A pár mindkét tagjának korábbi házasságaikból van már két-két nagyobb gyermeke, az anya ugyanakkor igazoltan úgynevezett Mün­chausen-szindrómában – kóros hazudozás – szenved, ami ugyancsak hozzájárulhatott a történtekhez. Az ítélet nem jogerős.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom