Ha nincs nyomor, eltűnik a lepra is

Segítő kéz. Egy ápoló kíséri leprás betegét a nyugat-afrikai Beninben. Ma már a magyar Lepramisszió munkájának is köszönhetően egyre inkább megszűnik az érintettek stigmatizációja  (Fotó: AFP - Stefan Heunis)

Január utolsó vasárnapja világszerte a lepra elleni harc világnapja. A magyarországi Lepramisszió – amely a Nemzetközi Lepramisszió egyetlen kelet-európai tagszervezete – idén ünnepli alapításának negyvenötödik évfordulóját. Dobos Károly nyugalmazott református lelkész 1974-ben indított gyűjtést a leprások megsegítésére.

Nem a mi érdemünk, hogy ide születtünk, ők viszont nem tehetnek róla, hogy oda születtek, ezért kell segíteni – mondta lapunknak Ris­kóné Fazekas Márta, a magyar Lepramisszió igazgatója. A hazai szervezet a Nemzetközi Lepramisszió saját kórházaiban, intézményeiben folyó gyógyító-rehabilitáló-oktatási-életkezdési tevékenység biztosításához járul hozzá adományokkal. Idén Indiában, Etiópiában és Kongóban vannak projektjeik. Utóbbi ország szülötte Denis Mukwege, a 2018-as Nobel-békedíj egyik kitüntetettje, aki maga is pártfogója a kongói Lepramissziónak.

Ahol nincs tiszta ivóvíz, minimális tisztálkodás, megfelelő táplálkozás, ráadásul nyomorúságos körülmények között, összezártan zsúfolódnak az emberek, ott van a lepra kórokozójának melegágya is, ahogy a koleráé, diftériáé, sárgalázé vagy a tbc-é.

Dél-Koreában húsz-harminc éve még ápoltak leprásokat kórházakban, ám a társadalmi fejlődés és a lakosság életszínvonalának emelkedése következtében a kórokozó egyszerűen „eltűnt” – magyarázta az igazgató. A legfontosabb cél a nyomor, a nyomor spiráljának felszámolása.

A lepra nem halálos betegség és nem is örökletes. Korai tünete a bőr színének elváltozása, súlyos esetben pedig a fájdalomérzet megszűnése miatt, a sok sérülés következtében a végtagok elvesztésével is járhat. A betegekkel még most is ugyanúgy bánik környezetük, mint évezredekkel ezelőtt, mert ők ezt hagyományozzák egymásra. „Aki leprabeteg, azt ki kell közösíteni!” – vallják. Éppúgy elkergetik az édesanyát, amint az anya elkergeti a saját gyermekét, ha kiderül róla, hogy beteg. A nyugati egyetemeken végzett orvosok mondhatnak bármit: azokban az elmaradott társadalmakban az ősöké a „megbízható vélemény’’. A betegek nem tudnak megházasodni, nem kapnak munkát, még koldulni sem tudnak, mert a leprásnak nem adnak. Egy kínai területen a fiatalok ugyanúgy kiűzték az erdőbe a beteg szülőket, ahogy azt őseik tették. Ma már a magyar Lepramisszió munkájának is köszönhetően az idős, korábbi leprabetegek gyermekeik házában élnek, visszafogadták őket, sőt, ők a falu bébiszitterei, akikre rábízzák a szülők a kicsiket, míg ők a földeken dolgoznak.

Minden második percben megállapítják valakiről a Földön, hogy leprás, közülük minden ötödik gyerek. Ez nagyon nagy szám, és ennél sokkal több, akikről nem derül ki, mert olyan területeken élnek, ahová el sem lehet jutni, vagy maguk rejtegetik tüneteiket – magyarázta az igazgató. A civilizált világban régen nincs már lepra, ahogy kolera vagy tífusz sem. Az Egészségügyi Világszervezet 2035-re tűzte ki célul a kór teljes felszámolását. A betegeknek óriási segítség a gyógyszer, amellyel 24 órán belül leáll a szervezetben a fertőzöttség. Ha nincsenek még maradandó károsodásai a kezén vagy a lábán, az illető nyomtalanul meggyógyul, és soha senki nem fogja megtudni, hogy leprás volt. Védőoltás kifejlesztésén is dolgoznak a kutatók, ám ez nem szüntetné meg a leprát, hiszen annak előidézője a mélységes nyomor, amit Teréz anya a „negyedik világnak” nevezett.