Krónika

Gyermekbarát települések kaptak díjakat

Cigánd, Hódmezővásárhely és Budapest III. kerületének önkormányzata nyerte el a Gyermekbarát település díjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványa először meghirdetett pályázatán.

Az elismeréseket Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Danks Emese, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója és a döntőbizottság tagjai adták át tegnap Budapesten.

Schanda Tamás az eseményen kiemelte, hogy a díjazott önkormányzatok többet tesznek a kötelezőnél a gyermekekért és a fiatalokért. Gyermekbarátnak lenni annyit tesz, mint törődni a közösség jövőjével, odafordulni azokhoz, akik leginkább rászorulnak – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Danks Emese elmondta, huszonhét település önkormányzata pályázott, ami azt bizonyítja, hogy van igény Magyarországon a gyermekközpontú gondolkodásra. Az ENSZ tizenkilenc éve indította el programját a témában azzal a céllal, hogy gyermekjogi célkitűzései megvalósulhassanak.