Krónika

Fordulat a Balla Irma-gyilkosságban

Az áldozat lakásában megtalált genetikai minta döntő lehet D. Lajos ellen

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség a 2007 áprilisában meggyilkolt debreceni fideszes önkormányzati képviselő, Balla Irma halála ügyében.

Az újabb vizsgálat DNS-tesztekkel kiegészített adatai szerint a bűncselekményt az ügy egy korábbi gyanúsítottja, D. Lajos követte el – tájékoztatta lapunkat az Országos Rendőr-főkapitányság.

Mint arról korábban beszámoltunk, a terhelt a gyilkosság idején Balla Irma házának közelében dolgozott egy építkezésen, majd lopásai miatt állították elő a nyomozók, és egyik kihallgatásán beismerte, hogy megölte és kifosztotta az asszonyt. D. Lajos részletes leírást adott az áldozat lakásának belsejéről, és útmutatása alapján a rendőrök megtalálták Balla Irma ellopott és a terhelt által elásott mobiltelefonját is. A férfi később visszavonta vallomását, rokonai alibit igazoltak neki, korábbi munkáltatója pedig letagadta, hogy az építkezésen alkalmazta.

A gyilkossággal később Balla Irma fiát, Schönstein Sándort vádolták meg, aki a kétséges bizonyítékok ellenére tizenkét év fegyházat kapott első fokon. A Debreceni Ítélőtábla a határozatot hatályon kívül helyezte, az újabb eljárásban Schönsteint azóta bizonyítottság hiányában jogerősen is felmentették az ügyben. Balla Irma fia huszonötmillió forintos kártérítési keresetet nyújtott be az állam ellen, a per hamarosan megkezdődik.

A debreceni nyomozók korábban nem vizsgálták meg azt az ágytakarót, amelyen a holttest feküdt, és amelyet már a vizsgálat első feltételezései szerint is a tettesnek meg kellett érintenie. Ennek oka az volt, hogy a genetikai analízis jelentős összegbe került volna. A Balla Irma-ügy később Debrecenből a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályához került, majd a később már elvégzett DNS-teszt kimutatta D. Lajos érintettségét. A terhelt alibijét igazoló rokonai az újabb eljárásban visszavonták vallomásaikat, és kihallgatásain a terhelt is többször elszólta magát olyan körülményekről, amelyet csak az elkövető ismerhetett.

D. Lajos ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelhet vádat a közeljövőben az ügyészség.