Krónika

Fogyatékosokat ölt a késes japán gyilkos

Tizenkilencre emelkedett a Tokió közelében lévő Szagamiharában, egy fogyatékkal élőknek otthont adó intézményben elkövetett késes ámokfutás halálos áldozatainak száma.

A feltételezett elkövető a 26 éves Uemacu Szatosi. A fiatalember korábban a megtámadott intézmény dolgozója volt, de egyben korábbi ápoltja is az otthonnak. Azután vonták kezelés alá, hogy közölte: kész fogyatékkal élőket meggyilkolni, ha a kormány ezt jóváhagyja. Március 2-án kiengedték a kórházból, miután úgy ítélték meg, hogy javult az állapota. Az Aszahi Simbun című japán napilap tudósítása szerint a támadó a rendőrségen azzal indokolta tettét, hogy „meg akarja szabadítani a világot a fogyatékkal élőktől”. A japán média szerint a támadásnak legalább negyvenöt sérültje is van, közül 28 ember sérülése súlyos. A késelő hajnalban rontott be a fogyatékkal élőknek otthont adó létesítménybe a Kanagava prefektúrában található városban. A rendőrséget hajnali fél háromkor riasztotta a létesítmény egyik munkatársa, aki azt mondta: „valami szörnyűség történik”. A férfi a támadás után nyugodtan besétált a rendőrségre, ahol feladta magát. A hatóságok hivatalosan emberöléssel gyanúsították meg.

A második világháború óta nem volt akkora tömeggyilkosság Japánban, ahol egyébként is ritkák az erőszakos bűncselekmények.