Krónika
Fischer Ádám adja át a Tonhalle emberi jogi díját
Az Orvosok Határok Nélkül érdemelte ki az elismerést
Az MSF több mint hatvan ország háború és válság sújtotta területein nyújt segítséget.
"Az Orvosok Határok Nélkül állásait Szíriában bombázzák. Évek óta veszítenek orvosokat, mégsem gondolnak arra, hogy feladják, ezért tisztelem őket. Példát mutatnak mindannyiunk számára. Különösen tetszik, hogy a tiszta ivóvízért is síkra szállnak. Hiszen az ahhoz való hozzájutás is emberi jog" - méltatta Fischer Ádám az MSF-et.
A segélyszervezet "kiemelkedő munkát végez a válságban lévő térségekben, mi ily módon tudjuk támogatni őket ebben" - mondta a magyar karmester.
"A művészek különleges feladata, hogy kiálljanak az emberi jogokért. Mindig is azt mondtam, a zene minden művészet közül a legnemzetközibb, mert nem országhoz kötött. Feladata, hogy segítsen a nacionalizmus és az intolerancia elleni harcban" - hangoztatta Fischer Ádám.
A Tonhalle pénteki közlése szerint az idén első ízben odaítélt díjhoz kapcsolódóan Fischer Iván minden évben tartani fog egy emberi jogi koncertet. A menekülés közben meghalt gyermekek emlékére március 8-án Johannes Brahms Német requiemjét adják elő.
"Amikor a díjról döntöttünk, még nem gondoltuk, hogy ennyire aktuális lesz. Az elmúlt évben a helyzet rosszabbra fordult, és egyre többet kell tennünk. Számomra fontos, hogy felrázzuk az embereket. Persze ez nem úgy történik, hogy az emberek megváltoznak és kiállnak az emberi jogokért, ha meghallják a koncertet. De hozzá akarunk járulni ahhoz, hogy gondolkodásra indítsuk őket. A szabad és toleráns társadalmat, amelyben élünk, nem ajándékba kaptuk. Ha azt akarjuk, hogy a következő nemzedék is ebben élhessen, segítenünk kell" - fejtette ki véleményét a főzeneigazgató, aki szerint "az intolerancia egyre inkább erőre kap Európában".
A biafrai háború hatására, 1971-ben alapított Orvosok határok Nélkül évente több ezer orvost, ápolót, szülésznőt toboroz világszerte futó programjaira. A szervezet éves költségvetésének háromnegyedét magánadományokból és nemzetközi intézményektől, köztük az Egyesült Nemzetek Szervezetétől kapják. A gyógyítás és betegellátás mellett programjaikban egyebek között kórházakat és egészségközpontokat építenek, mobilklinikákkal segítik a menekülttáborok ellátását. A szervezet 1999-ben Nobel-békedíjat kapott.