Krónika

Fennakadások vannak a vonatközlekedésben a viharos szél miatt

A viharos erejű szél országszerte számtalan házat rongált meg

A Dunakanyar menti vasútvonalakon több helyen is fák dőltek a sínekre, illetve a felsővezetékekre került faágak okoznak gondot a vonatközlekedésben hétfőn reggel - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.

Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a Rákosrendező-Fót-Vácrátót közötti szakaszon szünetelt a vonatközlekedés, nem volt áram a felsővezetékben, mivel több helyen a vezetékre lógó ágak okoztak zárlatot. A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon azóta már újraindult a közlekedés, de továbbra is jelentős korlátozásokkal és hosszabb menetidőkkel kell számolni.

A szóvivő hozzátette, hogy vonatpótló autóbuszokat nem tudnak biztosítani. Az érintett településekről - Vácrátót, Őrbottyán, Veresegyház, Csomád, Fót - utazók a Volánbusz járatait vehetik igénybe, amelyeken elfogadják a vasúti bérleteket.

A Budapest-Vác-Szob vonalon Vác és Göd között csak az egyik vágányon lehetséges a vonatközlekedés, mert kidőlt fát távolítanak el. Az elővárosi vonatok közlekedésében emiatt jelentős korlátozások és hosszabb menetidők várhatók, több vonat kimarad a menetrendből hétfőn reggel. 

A Vác-Balassagyarmat vonalon is fák dőltek a sínekre Nagyoroszi és Drégelypalánk között, ezeket azonban hajnalban sikerült eltávolítani.

16 megyére adtak ki elsőfokú figyelmztetést

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szinte az egész országra kiadta a figyelmeztetést a viharos szél miatt. Baranya, Vas és Zala megye kivételével mindenhol elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, a legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.

Fákat döntött ki és házakat rongált meg a viharos szél

Több helyen fákat döntött ki vagy ágakat tört le a viharos erejű szél, de épületek tetejét, vakolatát, kéményét is megbontotta - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn.

Tudatták: az erős szél miatt eddig 192 alkalommal riasztották a tűzoltókat országszerte; a legtöbb beavatkozásra Pest megyében és Budapesten volt szükség.

A főváros V. kerületében egy Sas utcai épület bádogtetejét 80 négyzetméteren bontotta meg a szél; a XIII. kerületi Dagály utcában a tetőről lehulló vakolat miatt kérték a tűzoltók segítségét; Dunakeszin, a Barátság úton és Dunabogdányban, a Kossuth Lajos úton is kidőlt fák okoznak problémát; Miskolcon egy lakóház kéménye dőlt le, beszakítva a tetőt.

A közlemény szerint az erős szél megrongálhatja az energiaellátás és a távközlés vezetékeit. Az OKF azt kéri, ha valaki leszakadt vezetéket vagy sérült közműhálózatot lát, ne közelítse meg, hanem hívja a 112-es segélyhívó számot.

A meteorológiai előrejelzések szerint továbbra is szeles idő várható, ezért a kertben lévő tárgyakat, például a szerszámokat és a cserepes növényeket tanácsos zárt helyre vinni - írták.