Krónika

Fekete medvék érkeztek a veszprémi állatkertbe

A háromhetes beszoktatás után találkozhat velük a közönség

Két hím fekete medve költözött a veszprémi állatkertbe, a mintegy háromhetes beszoktatás után a látogatók is találkozhatnak majd velük - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az állatkert igazgatója. 

Török László elmondta, hogy az állatok a Veresegyházi Medveparkból érkeztek, jelenleg az új helyükkel és a gondozójukkal ismerkednek.

Az igazgató beszélt arról is, hogy a fekete medve - melynek példányai most láthatók először Veszprémben - Észak-Amerika erdeiből származik. Hozzátette: a baribál kedvenc táplálékai közé tartoznak a gyümölcsök, magvak, levelek, de előszeretettel fogyaszt bogarakat, apró emlősállatokat is. Gyakorlott mászó, így rendszeresen megdézsmálja a madárfészkek tojásait és a méhodúban talált mézet - fűzte hozzá.

 

A fekete medve a barna medvénél kisebb termetű, füle hosszabb, szőrzete kevésbé dús, homloka homorúbb, feje pedig keskenyebb, mint jól ismert rokonáé - foglalta össze Török László.     Az igazgató felidézte, hogy az elmúlt öt évtized során barna medvével és örvös medvével is találkozhattak a veszprémi állatkert látogatói.

A legutóbbi kedvenc Bori, a kamcsatkai barna medve volt, aki 2009-ben érkezett a Veresegyházi Medveparkból és a közelmúltban költözött oda vissza, hogy átadja helyét a két fekete medvének - jegyezte meg.     

A háromesztendős fekete medvék testhossza mintegy két méter, súlyuk 350 kilogramm. A fényes, fekete bundájú medvék akár 25-30 évig is élnek - fűzte hozzá.