Krónika
Fegyvert akart szerezni a Teréz körúti robbantó
Elárulta indítékait lapunknak a rendőrökre támadó P. László
Meg akarta szerezni a megtámadott rendőrök szolgálati fegyvereit, de az általa összeállított pokolgép hatásaitól megijedt - közölte a Magyar Hírlappal védője útján a Teréz körúti robbantó. Szikinger István beszámolója szerint a bűncselekménnyel gyanúsított P. László – állítása szerint – nem akart végezni a járőrökkel, és maga is megdöbbent, amikor látta, hogy a bomba milyen súlyos sérüléseket okozott a fiatal rendőröknek. Az eddig kizárólag lapunknak tett nyilatkozata szerint a fiatalember a fentiek miatt nem vette el a sértettek fegyvereit, hanem elsietett a helyszínről. P. László azt üzente, hogy a szolgálati pisztolyokkal nem akart bűncselekményt elkövetni, azokra azért volt szüksége, mert nem érezte biztonságban magát.
A fiatalember a napokban ugyancsak kizárólag lapunknak számolt be arról, hogy gyermekkora óta próbálják meg nem nevezett, evilági erők rákényszeríteni az akaratukat, e folyamatnak köszönhető, hogy szeptemberben rendőrökre támadt Budapesten. Bár P. László nem részletezte, hogy kit-mit ért az őt befolyásoló erők alatt, a járőrök fegyverei megszerzésének kísérlete arra utal, hogy a terhelt konkrét embertől, vagy személyektől tarthatott. Korábbi beszámolója szerint a merénylő jelenleg is fél az említett „erőktől”.
Ismert, a robbantás után P. László a fedezékül szolgáló kapuoszlop mögül előlépve néhány másodpercig meredten szemlélte az életveszélyesen, illetve súlyosan megsérült rendőröket, de nem nyúlt hozzájuk, hanem távozott a helyszínről. A gyanúsítottat kétszer vizsgálták az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, ahol épelméjűnek minősítették. A huszonnégy éves P. Lászlót legutóbb májusban hallgatták ki a nyomozók, de nekik eddig egyik fent említett körülményről sem tett említést.