Krónika
Ezúttal a nagylaki rendőrök buktak le
Rendszeresen megvesztegették a kamionsofőrök a román határon lévő átkelőn szolgálatot teljesítő egyenruhásokat
Hivatali vesztegetés elfogadása, illetve kötelességszegés miatt tizenhárom, határrendészként szolgáló rendőrt vettek őrizetbe kedden este a nagylaki határállomás állományából. Az érintettek főképp a közúti fuvarozókkal üzleteltek illegálisan, amikor a kamionok külföldi sofőrjeitől rendszeresen pénzt kértek és kaptak az ellenőrzések ügymenetének felgyorsításáért – közölte lapunkkal Nagy Andrea, az ügyben vizsgálatot folytató Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője.
A kihágásokat a Nemzeti Védelmi Szolgálat szakemeberei kezdték el felderíteni, majd amikor gyanújuk bizonyosságot nyert, a hatóság feljelentést tett.
Nagy Andrea beszámolója szerint tizenegy rendőrt vesztegetés elfogadása, két további társukat pedig szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt hallgattak ki az ügyészek.
Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője lapunkat arról tájékoztatta, hogy a KNYF hét érintett esetében indítványozta azok előzetes letartóztatását, a bíróság hat gyanúsítottnál rendelte el a kényszerintézkedést, egy terhelt szabadlábon védekezhet.
A KNYF szakemberei több házkutatást is tartottak a gyanúsítottak Nagylak környéki lakásaiban, a több ingatlanban megtalált nagyobb mennyiségű készpénz pedig igazolta gyanújukat, mivel az nem származhatott a terheltek legális jövedelméből, és azok nem is tudtak hitelt érdemlő magyarázatot adni a pénz eredetére. Nagy Andrea lapunknak hangsúlyozta, hogy a magyar-román határon található nagylaki határrendészeti kirendeltségen korábban dolgozó rendőrök illegális tevékenysége semmilyen összefüggést nem mutat az illegális migrációval, és a vizsgálat eddigi adatai szerint a lebukott egyenruhások nem segítették a csempészek, például a cigarettával üzérkedők tevékenységét.
Lapunk értesülése szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat szakemberei az operatív felderítéskor a nagylaki határátkelőnél korábban komolyabban nem titkolt vesztegetések megfigyelése mellett olyan eljárásokat is alkalmaztak, hogy megfigyelték az ügyben gyanús rendőrök bankszámláit. Van olyan terhelt, aki hónapokig nem nyúlt a számláján lévő, béréből származó pénzéhez, holott jövedelmi viszonyai ezt nem tették lehetővé, az általa az őrsön begyűjtött kenőpénzekből viszont kifejezetten jó színvonalon élt.
Mint arról beszámoltunk, néhény hete a záhonyi határátkelőnél bukott le az őrs szinte teljes állománya, a rajtaütéskor a rendőrök, és rendőrnők alsónadrágjaiból, illetve melltartóiból komolyabb vagyonnak megfelelő eurókötegek kerültek elő, a házkutatásokon pedig még több pénzt találtak a nyomozók. A záhonyi ügyben harmincnyolc embert gyanúsítottak meg, közülük húszan előzetes letartóztatásban vannak. Az ottani vizsgálat eddigi adatai szerint a lebukott rendőrök nagy mértékben segítették az Ukrajna felől érkező, nagy tételben üzletelő cigarettacsempészek tevékenységét.