Krónika
Ezrek keresték Dzsingisz kán titokzatos sírját
A legtöbb szakértő szerint az 1227-ben, hetvenkét éves korában elhunyt uralkodót a mongolok szent hegye, a Burkhan Khaldun közelében helyezték örök nyugalomra. A temetkezési szokásokról Marco Polo is szolgáltatott forrásokat, akinek leírása szerint az elhunyt mongol nagyurakat az Altaj-hegységhez vitték, az úton pedig közel húszezer embert megöltek azok közül, akikkel találkoztak, hogy titokban maradhasson a sírok fekvése.
A kutatással hatezer négyzetkilométernyi terület műholdképeit sikerült átnézni –írta a Public Library of Science nevű lap. Albert Yu-Min Lin, a régészcsapat vezetője, a Kaliforniai Egyetem kutatója elmondta, hogy a projektben olyan hatalmas mennyiségű adatot sikerült átnézni, amennyit az önkéntesek nélkül évekbe telt volna a csoport szakembereinek.