Krónika

Erőszakba torkolló tiltakozások

Barack Obama szerint a türelem és az éberség az amerikai társadalomban mélyen gyökerező faji előítéletek ellenszere

Könnygázt vetett be a rendőrség tegnap a tüntetők ellen a kaliforniai Berkeley-ben, ahol második napja folytatódtak az erőszakos demonstrációk.

A San Francisco melletti városban azután szabadultak el az indulatok, hogy az esküdtszék elutasította a vádemelést egy New York-i rendőr ellen, aki a múlt szerdán kényszerintézkedés közben egy fekete férfi halálát okozta. A gyanú szerint a New York-i Staten Island kerületben egy illegális cigarettaárussal, a negyvenhárom éves Eric Garnerrel szemben eljáró rendőrök egyike tiltott, fojtó mozdulattal földre szorította az asztmában szenvedő hatgyermekes fekete férfit, aki az intézkedés közben elájult és nem sokkal később meghalt. Bill Bratton New York-i rendőrfőnök szerint az ügy felülvizsgálása akár négy hónapig is eltarthat.

Berkeley-ben tegnapra virradóra mintegy hétszázötven tüntető özönlött el két országúti felüljárót, a rendőrség pedig megpróbálta szabaddá tenni a helyszínt. A tüntetők ellen azután vetettek be könnygázt, hogy hajigálni kezdték őket különféle tárgyakkal, több embert őrizetbe vettek. Néhány demonstráló szerint a rendőrök gumilövedékekkel is lőtték őket, de ezt más források nem erősítették meg. Előző nap Berkeley-ben és az északi Seattle-ben is erőszakba torkollottak a tüntetések, a rendőrök tizenhárom, valamint hét embert vettek őrizetbe.

Barack Obama elnök a BET (Black Entertainment Television) kábeltelevíziós csatornának vasárnap adott interjúban azt mondta, a türelem és az éberség az ellenszere az olyan, az amerikai társadalomban és történelemben mélyen gyökerező problémáknak, mint a rasszizmus vagy az előítélet. „A mai történéseket hasonlíthatjuk ahhoz, ami ötven évvel ezelőtt történt, és ha megkérdezik a szüleiket, nagyszüleiket, nagybátyjaikat, azt fogják mondani, hogy a dolgok ma jobban állnak. Ha több helyen nem is jól, de jobban”– fogalmazott, hozzátéve, hogy a haladás általában kis lépésekben történik.

A hét végén az Egyesült Államok több más városában – köztük New Yorkban, Chicagóban, Philadelphiában, Miamiban és Minneapolisban – folytatódtak az ötödik napja tartó tiltakozások a Garner-ügy miatt, illetve az utóbbi hónapokban a kisebbségek tagjait sújtó túlzott rendőri erőszak ellen. Megírtuk, novemberben a Missouri állambeli Fergusonban hetekig tartó, erőszakba torkolló tiltakozásokhoz vezetett, hogy rendőrök intézkedés közben lelőttek egy fegyvertelen fekete tinédzsert, Michael Brownt, s a tüntetések újabb hullámát váltotta ki, hogy az esküdtszék nem találta indokoltnak a vádemelést a Brownt lelövő fehér rendőr ellen.