Krónika
Enyhítettek a családirtó büntetésén
A terhelt a mészárlás után tisztába tette és megetette volt párjával közös gyermeküket, majd a kislányt egy barátjára bízta, és hamarosan feladta magát a rendőrségen.
A harminchét éves férfit két éve, az első eljárásban életfogytiglanra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azzal, hogy legkorábban negyven év múlva szabadulhat, de a Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a határozatot.
A korábban biztonsági őrként dolgozó vádlott az interneten ismerkedett meg későbbi élettársával, aki saját cége vezetőjeként lényegesen tehetősebb volt nála, emiatt rendszeresek voltak a veszekedések közöttük, a vitákban részt vett a nő velük élő édesanyja is, s az egyik ilyen konfliktus fajult kettős gyilkossággá.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.