Krónika

Eltűnt gép: a hozzátartozók nem fogadják el a halottá nyilvánítást

A kártérítésről sem hajlandók tárgyalni

A márciusban eltűnt maláj utasszállító kínai utasainak a hozzátartozói nem hajlandóak kártérítésről tárgyalni a Malaysiai Airlines légitársasággal, és azt követelték pénteken a maláj hatóságoktól, hogy vonják vissza a gép utasainak haláláról szóló hivatalos bejelentésüket.

Kézzelfogható bizonyítékok hiányában a családtagok nem hajlandóak tudomásul venni, hogy rokonaik szörnyethaltak, ebből kifolyólag pedig nem is akarnak kárpótlást kérni, legalábbis egyelőre.

A maláj hatóságok csütörtökön hivatalosan balesetnek minősítették a gép eltűnését. Azharuddin Abdul Rahman, a maláj polgári légi közlekedési hivatal igazgatója közölte, hogy feltehetően életét vesztette mind a 239 ember, aki a gépen volt. 

peking
A Boeing 777-es típusú utasszállítónak tavaly március 8-án veszett nyoma útban Kuala Lumpurból Pekingbe. Az utasok többsége kínai és maláj volt. A gép egy órával a felszállás után tűnt el a radarokról. Roncsait azóta sem találják, pedig több ország együttes erővel még mindig keresi a gép roncsait az Indiai-óceán déli részén, a balesetté nyilvánítás után sem hagyták abba a kutatást.