Krónika

Eltérítettek egy egyiptomi gépet

Letartóztatták a géprablót+VIDEÓ

Vérontás nélkül véget ért az EgyptAir kedden eltérített, Alexandriából Kairóba tartó, és Cipruson leszállásra kényszerített gépén zajló túszdráma, a repülőt eltérítő férfit a szigetország hatóságai őrizetbe vették.  A férfi bombával fenyegetőzött, és a landolás után politikai menedékjogot követelt Cipruson, ahol a volt felesége is él. Az egyiptomi állampolgárságú elkövető, aki egyes hírek szerint egyetemi professzor,végül elengedte az utasokat és a személyzetet. A ciprusi államfő közölte, hogy nem terrorista indíttatású volt a gépeltérítés.

Objektum doboz

Ibráhím Mahlab egykori egyiptomi miniszterelnök, jelenlegi házelnök elmondta: a géprabló egyiptomi volt, követelései között többek között szerepelt, hogy elvigyék egy uniós reptérre, valamint hogy EU-vezetőkkel találkozzon. Hozzátette: a hatóságok kikérdezik az elkövetőt, hogy rájöjjenek a valódi motivációkra.

Alexandros Zenon az egyiptomi külügyminisztérium egyik vezetője azt mondta, az elfogott férfi mentálisan instabil.

Az EgyptAir bejelentette: helyi idő szerint 12.30-kor egy repülőgép elindult Kairóból, hogy felvegye a Cipruson rekedt utasokat.

Korábban nem volt követelés

Az egyiptomi hatóságok sajtótájékoztatón korábban még azt mondták: nincs olyan követelés, amelyről beszámolhatnának (vagy azért, mert egyáltalán nincs, vagy azért, mert nem hozhatják nyilvánosságra).

Az elhangozottak szerint ha a szükséghelyzet véget ért, a legfontosabb kérdés, amelyre a nyomozásnak fényt kell derítenie, hogy miért engedett a kapitány a géprabló fenyegetésének, aki feltehetően nem valódi robbanóövvel fenyegetőzött.

Korábban egy névtelen egyiptomi hivatalos forrás megerősítette: egy robbanómellénnyel fenyegetőző férfi térítette el az ötvenöt utast szállító gépet, a pilótáknak azt mondta: repüljenek Törökországba vagy Ciprusra.

Azonosították az elkövetőt

landolt gép lead
Az értesülések szerint az Egyptair légitársaság gépének pilótái leszállás előtt felvették a kapcsolatot a lárnakai légi irányítással, és engedélyt kértek a gépeltérítés miatti landolásra.

Az eltérített gép egy Airbus 320-as utasszállító.

Forrás: MTI, Reuters, The Guardian

Objektum doboz
 

Friss reggeli rövidhíreink:Eltérítettek egy egyiptomi gépet - bit.ly/1MOVsThElfogták az Oktogonnál bankot rabolt férfit - bit.ly/1pGTNtF#repülőgépeltérítés #bankrablás #MagyarHírlap

Közzétette: Magyar Hírlap – 2016. március 28.