Krónika

Elítélték az érdi csecsemőgázolót

A jogerős határozat szerint a hatvanéves asszony figyelmetlenül vezette autóját, büntetését kedvezmény nélkül le kell töltenie

Súlyosabb szabadságvesztéssel büntette tegnap jogerősen a Budapest Környéki Törvényszék azt a nőt, aki három éve halálra gázolt egy csecsemő ikerpárt Érden. A vádlott az eljárásban nem tanúsított megbánást.

Jelentősen, két és fél évről három év hat hónap fogházbüntetésre súlyosbította tegnapi jogerős ítéletével a Budapest Környéki Törvényszék annak az asszonynak a szabadságvesztését, aki csaknem három évvel ezelőtt autójával elsodort egy babakocsit Érden, a tragédiában egy ikerpár veszítette életét. A hatvanéves vádlott, Hortobágyiné Tóth Cecília arra hivatkozott a baleset után a vizsgálatot végző rendőröknek, hogy elvakította a nap, ezért nem vette észre az út szélén a gyermekkocsijukkal szabályosan közlekedő házaspárt. A bíróság az első fokon kiszabott négy esztendő helyett hat évre eltiltotta a nőt a járművezetéstől is. A terhelt az említett, nem jogerős, két és fél éves büntetéséből felének letöltése után szabadulhatott volna, a bíróság tegnapi döntése értelmében a súlyosbított szabadságvesztését azonban teljes egészében le kell ülnie.

A vádlott és a védelem korábban arra hivatkozott, hogy a sértett házaspár szabálytalanul közlekedett a babakocsival, és álláspontjuk szerint ez idézte elő a balesetet. Az ügyben közreműködő szakértők kizárták ennek lehetőségét. A vádlott előtt közvetlenül haladó három autó vezetőjének mindegyike észlelte a szabályosan, a menetiránnyal szemben gyalogosan közlekedő házaspárt, és az irányjelzőjüket is használták. A terheltnek így észlelnie kellett, hogy forgalmi akadály várható, a térfigyelő kamerák tanúsága szerint azonban az asszony irányváltoztatás nélkül sodorta el a gyermekkocsit.

Stubeczky Sarolta, a bírói tanács elnöke a határozat indokolásában kitért arra is, hogy a testület nem a sajtó, illetve a közvélemény elvárásainak, hanem a hatályos jogszabályok alapján hozta meg döntését, és a kiszabható, egytől öt évig terjedő szabadságvesztés középmértékét vette alapul.

Hortobágyiné az eljárásban nem kért bocsánatot a szülőktől, és sajnálatát sem fejezte ki a történtek miatt.