Krónika

Életfogytiglan várhat Portikékra

Az ügyészség szerint az egymásnak és sok esetben önmaguknak is ellentmondó tanúvallomások alátámasztják a vádirat állításait

Súlyos, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt Portik Tamás és Jozef Rohác esetében tegnapi perbeszédében az ügyész a Fenyő-gyilkosság, a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, illetve a Cinóberként ismert néhai lányfuttató, Domák Ferenc megölése miatt indított, összevont büntetőperben, amelyben március végén várható döntés.

Bizonyítottnak látja a Fenyő János médiamágnás 1998-as meggyilkolása, az ugyanabban az évben elkövetett, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, valamint a néhai lányfuttató, Domák Ferenc lelövése miatt indított, összevont büntetőügyek vádiratában foglaltakat a Fővárosi Főügyészség. A vádhatóság képviselője tegnapi perbeszédé­ben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az összes fenti ügy bérgyilkosának tartott Jozef Rohácra, illetve nyomozati dokumentumokban az Aranykéz utcai, és a Domák-merénylet felbujtójaként említett, a kilencvenes évek olajügyeinek egyik kulcsfigurájára, Portik Tamásra. Az ügyész a volt energolos Portik egykori üzlettársa, a Domák-ügyben ugyancsak megbízóként szereplő F. Attila, illetve a Fenyő-gyilkosság vélt bűnsegédje, a szlovák állampolgárságú Ladislav T. esetében határozott idejű szabadságvesztés kiszabását kérte a büntetőperben eljáró Fővárosi Törvényszéktől.

Mint arról beszámoltunk, a sokáig eredménytelen, nem egy esetben többször lezárt, majd újraindított nyomozások mögött számos nyomozási alku állhat, mivel a vádlottak elleni terhelő bizonyítékok döntő részét egykori üzlet- és bűntársak szolgáltatták, akikkel a terheltek kapcsolata mára érezhetően megromlott. A tanúk – közöttük a kecskeméti maffiaperben elítélt, majd büntetésének fele után szabadon engedett fővádlott, Radnai László vagy Rohác régebbi közeli barátja, Zs. Imre – vallomásai a szerteágazó ügyek bizonyításában gyakran és lényegesen megváltoztak, a beszámolók Portikék maffiamódszereiről több esetben már bohózatba fordultak, ezzel együtt mindegyik esetben igyekeztek alátámasztani a vádiratban foglaltakat, így tegnapi perbeszédében az ügyész azokat a nyomozati dokumentumok alátámasztásának találta.

Ismert, Fenyő János meggyilkolásának ügyében a felbujtói kör vizsgálatát elkülönítették, majd abban a nyomozást meg is szüntették, így a merénylet indítéka még mindig ismeretlen, és az említettek fényében egyelőre az is marad.

Az Aranykéz utcai robbantás célpontja az ügyészség szerint Boros József Károly volt, aki megölése előtt súlyosan terhelő vallomásokat tett az olajos körökre, és a vádirat szerint ezért kellett meghalnia.

Az éjszakában egykor Cinóberként ismert Domák Ferencnek a vádhatóság szerint az lett a végzete, hogy vonakodott megadni tartozását Portiknak és F. Attilának. Az ügyész szerint a piti bűnöző megölésének nem a pénz behajtása volt a célja, hanem az erődemonstráció.

Az eljárás pénteken a védőbeszédekkel folytatódik, majd a vádlottak utolsó szó jogán nyilatkozhatnak. A bíróság március végén hirdet ítéletet az összevont büntetőperben.