Krónika
Életet mentenek a szupertraffipaxok
Megjegyezték a sofőrök a lakóhelyükön kihelyezett kamerákat, így a legtöbb szabálytalanságot a mobil műszerek rögzítették

Csökkent a hazai utakon bekövetkezett halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma a szupertraffipaxoknak nevezett kamerarendszer, a Véda áprilisban kezdődött üzembe helyezése óta – közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság. A hatóság szakemberei az idei második negyedév adatait az előző év hasonló időszakával összehasonlítva arra jutottak, hogy tavaly tavasszal és nyár elején százhuszonhat balesetben száznegyvennégyen veszítették életüket, az idei száztizenegy szerencsétlenségben pedig száztizenöt ember hunyt el. Az említett időszakokban a rendőrség vizsgálta a közlekedési balesetek következtében súlyosan megsérült utazók számát is, amely a tavalyi több mint ezernégyszázhoz mérten csaknem kétszáz esettel csökkent.
A Véda rendszerének áprilisi beüzemelése óta a műszerek mérései alapján majdnem nyolcvanezer közigazgatási határozatot hozott a rendőrség a berendezések által észlelt közlekedési szabályszegések elkövetése miatt. A megbüntetett sofőrök döntő többségének a sebességhatárok túllépése miatt kell fizetnie. A kamerák harminchat olyan esetet rögzítettek, amikor a vezetők tilos jelzésen hajtottak át, nyolc ember ellen pedig azért indult eljárás, mert jogellenesen használták az autópályák leállósávjait.
A statisztika kimutatta, hogy az utánfutóval közlekedők mellett a három és fél tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsik vezetői is nagyobb arányban követtek el sebességtúllépést. Utóbbi két kategória számára autópályán legfeljebb óránként nyolcvan, lakott területen kívüli úton pedig hetven kilométer a megengedett legnagyobb sebesség, függetlenül attól, hogy sebességkorlátozó tábla ennél magasabb értéket jelez, mivel az a személyautókra vonatkozik. Közleményében a rendőrség felhívja a járműszerelvények és a háromezer-ötszáz kilogramm össztömeg feletti járműveket vezetők figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek az általuk vezetett jármű kategóriáját érintő, a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályokra.
A hatóság szakembereinek kimutatásai alátámasztják azt a több évtizedes tapasztalatot, hogy a halálos kimenetelű, illetve a súlyos sérülésekkel járó közlekedési balesetek leggyakoribb oka a sebességhatárok túllépése, illetve a tempó nem megfelelő megválasztása, amely rossz időjárási körülmények között, csúszós úton a szabályok diktálta határokon belül is végzetes lehet.
A Véda tavaly kezdődött tesztüzeme, majd az áprilisi éles bevetés kezdetekor a rendőrség több alkalommal is a sajtó útján hívta fel a figyelmet arra, hogy a modern eszközök alkalmazása nem a hatóság bevételeinek növelését szolgálja, hanem a közlekedők biztonságának növelését segíti elő. Általános tapasztalat, hogy a sofőrök megszokták a kamerákat, és lassítanak a közelükben. Úgy tudjuk, hogy a gyorshajtásért megbüntetett vezetők nagy részét nem a lakóhelyük közelében, hanem attól távolabb mérték be a műszerek, ahol a sofőrök helyismeret híján nem tudták, hogy hol van a legközelebbi Véda, vagy a hasonló műszaki paraméterekkel rendelkező mobil traffipaxoknál szabálytalankodtak.