Krónika
Éhínség fenyegeti Nyugat-Afrikát
A biztonsági intézkedések és a mezőgazdasági krízis veszélyezteti az élelmezést
Több mint egymillió embert éhínség fenyeget az ebolajárvány által leginkább sújtott három nyugat-afrikai országban, mert a betegség terjedése miatt nehézségekbe ütközik az aratás, és akadozik az élelmiszer-ellátás – jelentették ki tegnap az ENSZ élelmezésügyi szervezetei. Hangsúlyozták: a halálos vérzéses láz a hét elejéig közel hétezer áldozatot szedett Libériában, Sierra Leonéban és Guineában, ahol a karanténok és a biztonsági intézkedések, a közlekedés akadályozása, valamint az aratás elmaradása súlyosbítják a gazdasági visszaesést, s jelentősen megnehezítik a lakosság élelmezését.
Becslések szerint decemberben félmillió ember élelmiszer-ellátása vált nagyon bizonytalanná az ebola sújtotta országokban, s ez a szám a szervezetek szerint márciusra meghaladhatja az egymilliót. Miközben ezeknek az országnak jelentősebb élelmiszerimportra lenne szükségük, az exporttermékekből (kávé, kakaó, magvak) befolyó bevételeik a járvány miatt visszaestek. A karanténba szorult lakosság már megkezdődött sürgős élelmiszerellátásán kívül az ENSZ olyan program beindítását sürgeti, amely a leginkább érintetteknek vetőmagot és technológiát biztosít a munkaerőhiány ellensúlyozására, valamint valamilyen készpénzes támogatási vagy jegyrendszer elindítását ajánlják a kieső jövedelmek pótlására. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a héten bejelentette, hogy a közeljövőben ellátogat az ebolajárvány sújtotta országokba és Maliba, az utazás időpontját várhatóan ma jelentik be.
Maliban néhány napja meggyógyult és elhagyta a kórházat az ebolavírussal fertőzött utolsó beteg is. Az országban összesen nyolc hasonló megbetegedés volt, valamennyien a szomszédos Guineából érkezettek révén fertőződtek meg. Az ENSZ két hónappal korábban hozta létre az kór elleni küzdelemre specializálódott vészhelyzeti misszióját a ghánai Accrában, amely mind a négy érintett nyugat-afrikai országban rendelkezik kirendeltséggel.
A rendkívül fertőző, halálos vérzéses láz egy évvel ezelőtt ütötte fel ismét a fejét Guineában. Az ENSZ legfrissebb adatai szerint a februárra kialakult járványban a legutóbbi hétfőig csaknem 18 500 megbetegedést regisztráltak, a fertőzöttek közül hatezerkilencszázan vesztették életüket. Az esetek kilencvenkilenc százaléka Libériához, Sierra Leonéhoz és Guineához köthető.