Krónika

Egymilliárdért adta lábait, börtön vár rá

Vádemelést javasol a rendőrség egy nyírkátai férfi ellen, aki a vonat alá feküdt, hogy biztosítási csalással egymilliárd forintot szerezzen meg.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2013 novembere és 2014 februárja között azzal a szándékkal kötött tizennégy biztosítótársaságnál balesetbiztosításokat, hogy később önmagának szándékosan súlyos sérülést okozzon, és ezáltal pénzhez jusson. A nyírcsászári vasútállomáson 2014. július 30-án szándékosan bemászott egy mozgó vonatszerelvény utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, amely átment a lábán, ennek következtében a férfi mindkét lába annyira megsérült, hogy miután mentőhelikopterrel kórházba vitték, azokat amputálni kellett.

A férfi megpróbálta a biztosítótársaságokat tévedésbe ejteni, hogy hozzájusson a majdnem egymilliárd forintos biztosítási összegekhez.