Krónika

Egymás ellen fordultak a keresztapák

Vizoviczki azt állítja, tudott arról, hogy bizalmasa rendőrségi besúgó volt, és ő igyekezett kihasználni ennek lehetőségeit

Előre értesült az ellene folytatott operatív vizsgálatokról a rendőrségi korrupciós botrány kulcsfigurája, a vendéglátós nagyvállalkozó, Vizoviczki László – írja a birtokába jutott nyomozati adatokra hivatkozva az Index.

A portál szerint a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlott magán- és üzleti életét is gyakran megnehezítették a hosszú évek alatt jól kiépített hatósági kapcsolatai, mivel számos esetben megzsarolták és alaposan lehúzták a vesztegetési ügy más szereplői, közöttük a rendőrség egykor magas beosztású tisztjei.

Mint arról korábban beszámoltunk, Vizoviczki több vallomást is tett, amelyekben elismerte, hogy rendszeresen kenőpénzt adott több hatóság döntéshozóinak, ugyanakkor hozzátette: nem minden esetben tette ezt önszántából, hanem gyakorta fenyegetésre cselekedett. Az ügyben a múlt héten Debrecenben zárt eljárásban kezdődött el a büntetőper, amelynek mások mellett érintettje Vizoviczkin kívül Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetője, Hopka Lajos, az NNI speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori vezetője, Kalmár Tamást, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egykori közrendvédelmi főosztályvezetője és Koblencz Attila, a BRFK volt felderítő nyomozója is.

Az Index értesülései szerint a nyomozást nagyban segítette a Vizoviczki egykori bizalmasaként ismert Varga Istvánon kívül a közismert kerítő, Ribáry Kamilló is. Ribáry a botrány 2012-es kipattanásakor szintén őrizetbe vették saját ügyei miatt, s lapunk úgy tudja, gyors szabadulásában közrejátszott, hogy készségesen beszélt a nyomozóknak a Vizoviczki-birodalom létrejöttéről és működéséről.

Az Index arról ír, hogy Varga a botrány kirobbanás előtt évekig volt a rendőrség besúgója, és leginkább Koblenczcel tartotta a kapcsolatot. Érdekes Vizoviczki vallomása, amely szerint ő tudott erről, sőt, Vargán keresztül igyekezett is felhasználni az ebből adódó lehetőségeket.

Varga István és Ribáry Kamilló is részletesen beszámolt a nyomozóknak Vizoviczki felemelkedésén kívül azokról az alvilági csatározásokról is, amelyek a vendéglátós és a budapesti éjszaka egykori erős embere, Tanyi György között alakultak ki, és többször a tettlegességig fajultak. A régi érdekközösségek felbomlását jelzi, hogy Tanyit nemrég meggyanúsítottak egy megoldatlan, 1996-os merényletkísérlettel.