Krónika
Egyeztetések kezdődnek a Városligetről
Erőszak helyett párbeszéd a felújítás érdekében
Zöld Liget Fórum összehívását kezdeményezi a Városliget Zrt., a kezdeményezés célja, hogy a városrész rehabilitációjában érdekelt és szerepet vállaló szervezetek részt vehessenek a park megújítására, illetve használatára vonatkozó végleges tervek kialakításában – közölte tegnap egy budapesti sajtóbeszélgetésen Baán László. A Liget projekt miniszteri biztosa az eseményen kifejtette, hogy az egyeztetéseken a lehető legtöbb véleményt szeretnék meghallgatni, ugyanakkor a már hetek óta tartó, több esetben tettlegességig fokozódó tüntetésekre utalva kijelentette: semmilyen erőszakos véleménynyilvánítást nem támogatnak. Baán emlékeztetett arra, hogy a Városliget átalakításáról immár öt éve bárki elmondhatja a saját álláspontját, és ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ő ennél alaposabban megvitatott kormányzati programról nem tud. Baán László arról is beszélt, hogy bár mindenki ismertetheti a véleményét, természetesen lesznek ezek között olyanok, amelyek nem érvényesülnek, azonban ezek esetében sem fogadható el a jogszabályok megsértése, egyes építési területek megszállása, elfoglalása.
A miniszteri biztos utalt arra, hogy a Városliget rehabilitációjára tizenötmilliárd forint áll rendelkezésre, ennyit korábban egyetlen kormányzat sem szánt közpark felújítására. A várhatóan három évig tartó munkák eredményeképpen a városrészben több lesz a zöldfelület, mint jelenleg, ami cáfolja azon szervezetek állításait, amelyek szerint a rekonstrukció után kevésbé lesz természetes a park. A zöldfelület nagysága jelenleg ötvenhét százalék, ami hatvanötre emelkedik, és annak több mint kétharmada alatt sem építmény, sem közmű nem lesz majd. Baán kitért a tiltakozók fő érvére, a fakivágásokra is, amelyek a Városliget hatezer-ötszáz fájának két százalékát érintik, ebben benne vannak a már beteg, illetve élősködő, kártékony növények. A városrészbe tervezett múzeumok 2019-re készülhetnek el, a teljes felújítás vége négy év múlva várható.
Karácsonyon nem múlt a Liget
Az ellenzék és a civilek által üldözött Liget Budapest projekt nem jöhetne létre, ha azt nem támogatta volna a tiltakozókhoz csatlakozó Karácsony Gergely zuglói polgármester, aki a beruházáshoz fővárosi kezelésbe adott egy közterületet - írta a Magyar Idők. A tiltakozások egyik kulcsfigurája, Megyeri Szabolcs úgynevezett szakértői és menedzsmentfeladatokra, amelyek kertészeti munkálatokhoz kapcsolódtak, pedig húszmilliós szerződést kötött a PM társelnöke által vezetett Zuglóval. Karácsony Gergely cáfolta a lap állításait, és közölte, helyreigazítási pert indít. (FP)
Felfüggesztett a rendőrverő franciának
Hivatalos személy ellen elkövetett erőszak bűntette miatt, gyorsított eljárásban, egy év, két esztendőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta tegnap a bíróság azt a francia férfit, aki szerdán a Városligetbe szervezett tüntetés résztvevőjeként ellenszegült a hatósági intézkedésnek az Olof Palme sétánynál, eközben szándékosan fejberúgott egy rendőrt. A huszonegy éves vádlottat a határozat két évre kiutasította Magyarország területéről. A rendőr könnyű sérülést szenvedett. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott felmentésért fellebbezett. (CST)