Krónika

Egyelőre csak a fiatal hekker a gyanúsított

A már csaknem egy hónapja tartó vizsgálatban még mindig nincs konkrét terheltje a személyes adattal visszaélés, illetve a hűtlen kezelés bűntettének

A három szálon elindított nyomozás ellenére is csak egyetlen gyanúsítottja van eddig az adatbotránynak, holott a szivárogtatás egyik érintettje, a 24.hu nevű hírportál hetek óta maga hirdeti, hogy illetéktelenül birtokolja magánszemélyek személyes adatait.

Továbbra is csupán egyetlen gyanúsítottja volt tegnap a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) adatszivárogtatási botrányának, amely miatt az utóbbi két hétben három bűncselekmény miatt indult vizsgálat. Lapunk megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy az egyik eljárásban van konkrét terheltjük. Kilétét a hatóság nem közölte, de ő kizárásos alapon nem lehet más, mint az, a magát etikus hekkernek nevező fiatalember, aki nemrég arról értesítette a BKK-t, hogy a virtuális bérlete megvásárlásakor súlyos hibákat fedezett fel az értékesítés számítástechnikai rendszerében. Megírtuk, a fiút a történtek után az e-jegyek használhatatlannak bizonyult – és jelenleg nem is működő – rendszerét fejlesztő T-Systems feljelentette, a rendőrség pedig előállította, és kihallgatta őt. A fiatalembert információs rendszer, illetve adat megsértésével gyanúsítják, aminek minősített esetéért akár többéves szabadságvesztéssel is sújthatják a büntetőeljárásban.

A történtek idején kiderült, hogy az e-jegyek rendszeréből több ezer felhasználó személyes adatai kerültek illetéktelenekhez, napokkal később pedig nyilvánossá vált, hogy ugyanez történt a közbringarendszer, a Bubi adatbázisával is.

A 24.hu hetek óta rendszeresen megírja, hogy az információs bázis a szerkesztőségük rendelkezésére áll egy meg nem nevezett forrásnak köszönhetően. A portál illetékeseit vélhetőleg még nem hallgatta ki a rendőrség, mert ha a hatóság ezen a szálon már lépett volna, akkor a személyes adattal visszaélés miatt indított vizsgálatnak is leheten már gyanúsítottja. Lapunk információi szerint a bűncselekmény nyomozása a 24.hu-t és a BKK-t is érinti, arról azonban nincs tudomásunk, hogy a hatóság házkutatást, vagy bármely hasonló eljárást tartott volna a portálnál vagy a közlekedési cégnél. Az ügyben hűtlen kezelés miatt indított vizsgálatnak – amely csak a BKK-t érinti – ugyancsak nincs terheltje.