Krónika

Ebola: sikerrel tesztelték az ellenszert

Majmoknál bevált, embereken nem biztos a hatás

Száz százalékig hatásosnak bizonyult laboratóriumi majmoknál a ZMapp nevű, amerikai fejlesztésű kísérleti ebolagyógyszer, még a végstádiumban lévő állatok is meggyógyultak tőle – közölték a Kanadai Közegészségügyi Hivatal (Winnipeg) kutatói a Nature című tudományos folyóirat honlapján. 

Beszámolójuk szerint a halálos vírussal megfertőzött tizennyolc rhesusmajom mindegyike meggyógyult, még azok is, amelyeknek már csak óráik voltak hátra. A vírus huszonegy nappal a fertőzés után már kimutathatatlan volt a rhesus makákók szervezetében. Azok a majmok, amelyeket megfertőztek ebolával, de nem kezeltek a szérummal, nyolc napon belül mind elpusztultak.

A ZMapp egyelőre nem esett át klinikai teszteken, ezért nem tudni, mennyire hatásos embereknél. Két, a szérummal kezelt amerikai segélymunkás meggyógyult ugyan, de nem egyértelmű, hogy a készítmény hatására, mivel egy libériai orvos és egy spanyol pap, aki szintén kapott a szerből, a gyógyszer ellenére belehalt a fertőzésbe. Bár a kanadai kutatók a vírusnak nem azt a változatát tesztelték, amely jelenleg pusztít Nyugat-Afrikában, egy másik, sejtkultúrákkal végzett kísérletben a most terjedő variáns szaporodását is sikerült megállítani.

A libériai hatóságok szombaton megszüntették a karantént a főváros, Monrovia West Point nevű negyedében, amelyet még augusztus 20-án zártak le, hogy megfékezzék az ebola terjedését. A döntést azzal indokolták, hogy a helyiek már nem zárkóznak el az egészségügyi dolgozókkal való együttműködéstől. West Point lakosai szerdán ki akartak törni a karanténból, amit a hadsereg lövésekkel és könnygázzal akadályozott meg.

A ghánai kormány pénteken bejelentette, hogy az ENSZ a nyugat-afrikai ország fővárosában, Accrában hozza létre azt a logisztikai központját, amelyből segélyszállítmányokkal látja el az ebola sújtotta területeket. Sok légitársaságot ért kemény bírálat azután, hogy felfüggesztették járataikat az érintett országokba, ami jelentősen megnehezíti a segélyszállítást.