Krónika

Dagad a brit uralkodó fiának szexbotránya

Az udvar ismét cáfol

Két napon belül másodszor volt kénytelen cáfolni a brit királyi ház, hogy András yorki herceg, II. Erzsébet királynő másodszülött fia érintett lenne egy régóta húzódó amerikai gyermekszex-botrányban, miután az ügyről egyre több, az amerikai közélet és a politika legmagasabb szintjeire is gyanút vető részlet kerül nyilvánosságra.

princeandrew
A lány ekkor tizenhét éves volt 
Egy 17 éves lányt molesztálhatott

András hercegről már évekkel ezelőtt kiderült, hogy közeli üzleti és baráti kapcsolatokat ápolt egy amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel, aki a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok szexuális szolgáltatásainak szinte iparszerű forgalmazásáért. Az ügy most annak nyomán került ismét a felszínre, hogy kiderült: Epstein ellen üzelmeinek egyik egykori áldozata polgári peres keresetet nyújtott be egy floridai bíróságon. A feljelentő - egy jelenleg 30 éves nő - szerint Epstein több alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel.         

A nő akkoriban 17 éves volt, vagyis a floridai törvények szerint kiskorúnak számított.
A vasárnapi brit sajtó kiderítette, hogy a háromgyermekes Virginia Robertsről van szó, és a lapokban megjelent egy fotó is, amelyen András herceg látható a fiatal nővel, egymás derekát átölelve.
A legnagyobb példányszámú brit bulvárlap, a The Sun vasárnapi kiadása, a The Sun on Sunday megszólaltatta Virginia Robertset, aki intim részletekkel kiegészítve megerősítette, hogy 17 éves korában szexuális kapcsolata volt András herceggel. Hozzátette: "idővel" még több részletet fog nyilvánosságra hozni az ügyről, "de nem most".
A The Sun on Sunday idézi az Epstein elleni rendőrségi vizsgálat aktáiból a börtönviselt amerikai pénzember egykori lakáját, aki elmondta: András rendszeresen vendégeskedett Epstein floridai villájában, és "medencepartikon" vett részt, "esetenként pucér hölgyek társaságában".



Forrás: MTI