Krónika

Csapás helyett jelentős enyhítések

Az alkotmánybíróság keddi döntését figyelembe véve az ügyészség visszavonta a tényleges életfogytiglanokra tett indítványait

Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi, a büntetéskiszabás halmazati szabályairól kiadott közleménye miatt módosította három vádlott esetében a korábban tényleges életfogytiglanra tett indítványát az ügyész abban a perben, amelynek tagjai a vád szerint rendőrnek álcázva magukat, hatósági eljárást színlelve követtek el fegyveres rablásokat. A vádlottak lényegesen kedvezőbb ítéletre számíthatnak.

vad
A végleges elzárás helyett határozott idejű szabadságvesztés vár az érintettekre (Fotó: Hegedüs Róbert)

Módosította tegnap a büntetés kiszabására tett indítványát az ügyész a Budapest Környéki Törvényszéken abban a perben, amelynek vádlottjait azzal vádolják, hogy magukat rendőrnek álcázva, hatósági intézkedést színlelve raboltak ki tehetős embereket. Mint arról lapunk beszámolt, a vádhatóság képviselője hétfői perbeszéde végén a tizennégy terheltből három esetében tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Az ügyész a három csapásként ismert törvény alapján kérte a legszigorúbb büntetést. Magyarországon ez volt az első eset, amikor a vádhatóság olyan terheltekkel szemben látta indokoltnak a végleges elzárást, akiknek számláján nincs életellenes bűncselekmény.

A perbeszéd elhangzása után, kedden adta ki állásfoglalását az Alkotmánybíróság. A testület megállapítása szerint alkotmányellenes az a gyakorlat, hogy a legalább három, ember elleni erőszakos bűncselekményt elkövetőkre esetenként kötelezően életfogytiglant kell kiszabnia a bírónak. Az AB közleményében hangsúlyozta, hogy ennek az ügynek nem az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó, úgynevezett három csapás, hanem csak a halmazati büntetés súlyosbításával összefüggő rendelkezések alkotmányosságának vizsgálata volt a tárgya.

Mivel az említett, a Budapest Környéki Törvényszéken folyó perben az ügyész a számos halmazati tényező miatt indítványozta a legsúlyosabb büntetést, álláspontját az AB állásfoglalása miatt felül kellett vizsgálnia. A vádhatóság képviselője tegnap a módosított javaslatában már határozott idejű szabadságvesztést kért a korábbi, tényleges életfogytiglan helyett. Az enyhítés három vádlottat érint, mégpedig jelentős mértékben, az életük végéig tartó fegyház helyett öttől huszonöt évig terjedő büntetésre számíthatnak.

A terheltek tegnap, az utolsó szó jogán tett nyilatkozatukban egyöntetűen megbánásukról számoltak be. Az ügyészség indítványának említett módosítása miatt a mára tervezett ítélethirdetést július 21-én tartja meg a Budapest Környéki Törvényszék.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom