Krónika

Buszbaleset: a mentők is hibázhattak

Válságos állapotban van a tragédia egyik túlélője

Fegyelmi eljárásokat vonhat maga után a mentőknél a szombati, négy halálos áldozatot követelő buszbaleset. Az Országos Mentőszolgálat ígérete szerint reagál az erről szóló sajtóhírekre, de tegnap ezt lapzártánkig nem tette meg.

Azonnali hatállyal visszavonta az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi régió regionális igazgatója vezetői megbízatását, ugyanekkor felfüggesztette a további munkavégzés alól az Észak-magyarországi régió regionális igazgatót, Breitenbach Gézát - írta blogján Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, a motoros mentő projekt alapítója, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. volt orvos igazgatója. A szakember értesülései szerint Breitenbach Géza ellen fegyelmi eljárás is indulhat, mert bár az elsők között ért az M3-as autópályán szombaton bekövetkezett, már négy halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínére, ott nem kezdte meg sem a betegek ellátását, sem az úgynevezett kárhelyparancsnoki teendőket nem látta el. Kunetz Zsombor szerint mindkét feladat teljesítése elvárható lett volna Breitenbachtól, aki szakorvos, ráadásul egyetemeken tanítja a tömegszerencsétlenségek helyszínein követendő protokollt, a mentésirányítást. Kunetz írása arra nem tér ki, hogy Breitenbach Gézának megérkezésekor a rendelkezésére álltak-e a tragédia helyszínén azok az eszközök, illetve szakemberekből álló csoport, amelyekkel, illetve akiknek segítségével megkezdhette volna a sérültek ellátását.

Lapunk megkereste az ügyben az Országos Mentőszolgálatot, ahol jelezték, közleményben reagálnak a fenti állításokra, de a szervezet válasza lapzártánkig nem érkezett meg.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Hírlapot arról tájékoztatta, hogy a halálos közúti tömegszerencsétlenséget okozó gondatlanság vétsége miatt indított büntetőeljárásnak tegnap még nem volt gyanúsítottja, az ismeretlen tettes ellen folyik, a hatóság tanúkat és szakértőket hallgat meg. A szombati balesetben a helyszínen hárman veszítették életüket, egy nő két nap múlva halt meg a kórházban. Tegnap a tragédia egyik válságos állapotú sérültjét Egerből Miskolcra szállították.