Krónika

Budapesti lány lett az Anna-bál szépe

Tóth Kinga Zoé első alkalommal vett részt a rendezvényen, két udvarhölgye szintén elsőbálozó

A budapesti Tóth Kinga Zoét választották a 193. balatonfüredi Anna-bál szépének szombat éjjel. Első udvarhölgye a kecskeméti Kanizsai Magdolna, második udvarhölgye pedig a veszprémi Kovácsics Virág lett.

A 193. Anna-bál zsűrije a közönség által legszebbnek ítélt tizenhat lány közül választotta a bál szépévé a Békés megyei Mezőkovácsházáról származó, hat éve Budapesten élő, 26 éves Tóth Kinga Zoét. A bál szépe idén diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetemen PR reklám és marketing szakirányon, és első alkalommal vett részt az Anna-bálon, ahová párja kísérte el. 

Az első udvarhölgy a 19 éves kecskeméti Kanizsai Magdolna lett, aki szüleivel és párjával szintén elsőbálozóként érkezett az Anna-bálba. Elmondása szerint kiskorától követte a televíziós bálközvetítéseket, jövőre érettségizik a kecskeméti Katedra Gimnáziumban és a város NB II-es röplabdacsapatában versenyszerűen sportol.

A második udvarhölgy a 20 éves veszprémi Kovácsics Virág lett, aki elsőbálozóként párjával érkezett az Anna-bálra. Elmondta, hogy veszprémiként nyáron és télen is sűrűn jár Balatonfüreden, idén végzett a veszprémi Vetési Albert Gimnázium spanyol tagozatán és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szeretné folytatni tanulmányait.

anna bál szépei
Az egykoron neves személyiségeket - Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát - vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom